Külföldi hírek

2008. november 14., péntek, Közélet
Gazdasági csúcs a parlamentben

A következő két évben a vállalkozások 1400 milliárd forint közvetlen támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg — jelentette be többek között Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a tegnapi magyarországi Gazdasági Csúcson.

Matolcsy György, a Fidesz szakpolitikusa jónak tartja a Bajnai Gordon által említett lépések irányát, de szerinte ma már politikai fordulat nélkül nem lehet hiteles gazdaságpolitikai fordulatot végrehajtani. A jövőben a parlament gazdasági bizottsága félévente összehívja a Gazdasági Csúcsot, amelyet a találkozót követően sikeresnek ítélt a kormányzati oldal. A Gazdasági Csúcson az ellenzéki pártok adó- és járulékcsökkentést, valamint az euró mihamarabbi bevezetését szorgalmazták.

Egyelőre nincs politikai nyilatkozat

Az Országgyűlés egyelőre nem fogad el politikai nyilatkozatot a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról — közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után. Mint mondta, a frakciók megállapodtak abban, hogy ez a kérdés addig nem kerül napirendre, amíg a köztársasági elnök, a miniszterelnök és ő maga nem találkozott szlovák partnerével. Szili Katalin bejelentette: kezdeményezi a szlovák házelnöknél, vonják vissza azt a határozatot, amely szerint a pozsonyi törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának képviselői részt vegyenek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának munkájában. Tegnap reggel Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Szili Katalint és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt; a közjogi méltóságok a Magyarország és Szlovákia közötti feszültség enyhítéséről tárgyaltak.

Elfogadhatatlan Moszkva ajánlata

Elfogadhatatlannak nevezte Robert Gates amerikai védelmi miniszter Oroszország ajánlatát, hogy letesz a kalinyingrádi rakétatelepítésről, ha az Egyesült Államok is lemond rakétapajzsa közép-európai elemeiről. Az ajánlatot Dmitrij Medvegyev orosz elnök tette egy francia lapban tegnap megjelent nyilatkozatában. Oroszország kész fontolóra venni az Egyesült Államokkal és az Európai Unió országaival közös, globális biztonsági rendszer kiépítését — nyilatkozta Medvegyev. ,,Néhány órával az amerikai elnökválasztás vége után Medvegyev orosz elnök válaszul rakéták kalinyingrádi telepítésével fenyegetőzött. Az új amerikai kormányzat nem érdemelt ilyen fogadtatást" — mondta Gates. ,,Az ilyen provokatív megjegyzések feleslegesek és szerencsétlenek" — tette hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2008-11-14: Belföld - Ferencz Csaba:

Belföldi hírek

Szabadnapot kaphatnak a diákok
Az egyetemek, de az iskolák vezetősége is adhat szabadnapokat az egyetemistáknak és a tanulóknak a választások előtt, de csak azzal a feltétellel, ha a tanórákat későbbi időpontban bepótolják — tudatta tegnap az oktatási tárca. Ami az iskolákat illeti, az igazgatóknak november 28-án 13 órától kezdődően kell a polgármesteri hivatalok rendelkezésére bocsátaniuk azokat a termeket, ahol a választás zajlik. A tárca ebben az esetben is azt javasolja, hogy vagy tegyék át a délután járó diákokat más termekbe, vagy adjanak nekik szabadnapot, de ez utóbbi esetben az elmaradt órákat rögtön a választások után be kell pótolni.
2008-11-14: Közélet - Farkas Réka:

Tiltakoznak az iskolák körzetesítése ellen (Közmeghallgatást kezdeményez az MPP)

Nem ért egyet a sepsiszentgyörgyi iskolák körzetesítési tervével az MPP önkormányzati frakciója, úgy vélik, a gépies jelleggel végrehajtott szabályozás, mely szerint a gyermekek lakhelye lenne a perdöntő, több emberi szabadságjogot sért. A szabad iskola- és pedagógusválasztás elve a román alkotmány által szavatolt — szögezte le Csinta Samu, az MPP megyei ügyvezető elnöke, aki elmondta: a frakció közmeghallgatást kezdeményez, és felkérik a pedagógusokat, szülőket, fejtsék ki véleményüket a kérdésről.