A tavalyi, éterben lezajlott rendezvény után idén ismét élőben szervezhették meg Csernátonban a huszár- és katonadal-találkozót: tegnap délután a Haszmann Pál Múzeum kertjében felállított színpadról messzire zengett az ének és a zene, vonzotta is a közönséget, nem csak a faluból, de legalább kétvárosnyi körzetből. Mert míg hat évvel ezelőtt az Ika vára alatt indított rendezvényen a fellépőkön kívül jószerével alig akadt „civil” résztvevő, mára már a huszár- és katonadal-találkozó számos érdeklődőt vonz. Hiszen olyan szépek az ott elhangzó nóták – és még szebbek, ha, bár zömmel műkedvelő kórusok és zenészek adják elő, de szívből szólnak.
Ágoston Józsefnek, a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtár könyvtárosának – aki amúgy a falu kulturális életének egyik mozgatója – régi álma valósult meg, amikor hat évvel ezelőtt, sok-sok tervezgetés és még több szervezőmunka árán sikerült megvalósítania az első huszár- és katonadal-találkozót, s a kitartó munka és a rendezvényt övező népszerűség meghozta gyümölcsét: mostanára egész Székelyföldet átfogó és lefedő találkozóvá nőtte ki magát az eleinte szerény összejövetel. Az elmúlt években fellépő kórusok, dalcsoportok szívesen jönnek-jönnének vissza, s ha mégsem kapnak meghívást, annak nem előadásuk esetleges színvonalbeli hiányossága az oka, hanem az, hogy számos más előadónak is lehetőséget kell biztosítani a fellépésre, és miért ne, a megmérettetésre. Mert a találkozó bár nem versenyjellegű, de a közönség reakciója sokszor többet jelent bármilyen zsűri értékelésénél.
A csernátoni huszár- és katonadal-találkozó jó példa hagyományaink megélésére – mondta felvezetőjében Nagy Endre, a rendezvény műsorvezetője, s mintha csak gondolatát folytatta volna, Rákosi Árpád polgármester üzenetében azt fejtette ki: nem csak meghallgatni kell az énekeket, dalokat, hanem tudni kell jövőt kovácsolni az elhangzottakból. Ennek igazolására az első fellépés jogát a Felső-háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar kapta meg, az a lelkes társaság, amely önmagában egy kis csoda: a csupán tavalyelőtt alakult zenekar tagjai Felső-Háromszék kilenc településéről verbuválódtak, a próbákat felváltva más-más helységben tartják, s ha nem is oly profik még, mint sokkal régebb összeforrott „nagy testvéreik”, annál lelkesebbek, annál „púposabbak”. Ez utóbbi utalást megértendő, Ágoston Józsefnek a találkozót megnyitó szavaihoz kell visszatérnünk: egy viccet mesélt el, melynek a lényege, hogy a púpos éjszaka egy erdőn átmenve, találkozik a jó tündérrel, aki megszabadítja fizikai terhétől. Tudomást szerez erről a sánta szabó, hát nekivág ő is éjszaka az erdőnek, találkozik a tündérrel – aki sántasága mellé rásóz egy púpot is. „Hát ilyenek vagyunk mi, sánták is, púposak is, de szeretjük, amit csinálunk” – mondta Ágoston József, és valóban: mindannyian, Marosvásárhelytől Gelencéig, Gyergyócsomafalvától Bibarcfalváig, Csíkrákostól Kézdiszentkeresztig, de még a Magyarországról érkezett Káplán György tenor is mind-mind a zene – és az révén hagyományaink – szeretetét bizonyították fellépésükkel, a közönség pedig néha dúdolásával, máskor csak elmerengő gondolatokkal, de mindig nagy tapssal jutalmazta szereplésüket.
