Dr. Biró Gábor ny. ideggyógyász főorvos kapta idén Kézdivásárhelyen a Pro Urbe díjat, a város második legrangosabb kitüntetését, amelyet a városnapok keretében, annak nyitórendezvényeként péntek délután a Vigadó emeleti dísztermében adományozott oda rendkívüli tanácsülésen Kézdivásárhely önkormányzata.
A rendezvény kezdetén Fábián Helén óvónő, moderátor emlékeztette a megjelenteket: sok év kihagyás után, 2018-ban újra Pro Urbe díjat adtak át, dr. Szőcs Géza ny. pedagógus, kultúraszervező kapta, így Kalith Attila atlétikaedző, Incze László történész és özv. Vikol Kálmánné Poller Erzsébet ny. pedagógus után ő volt Kézdivásárhely negyedik Pro Urbe díjasa. Hozzájuk csatlakozott 2019-ben dr. Vitális Sándor ny. főorvos, Deme László ny. tanár, a Nagy Mózes Elméleti Líceum volt igazgatója, valamint Vetró András szobrászművész. Tavaly a világjárvány miatt elmaradt a Pro Urbe díj átadása. Idén egyetlen javaslat érkezett záros határidőn belül a városházára, Borcsa János irodalomkritikus dr. Biró Gábor ny. főorvost javasolta a díjra.
A laudációt Borcsa János magyartanár, irodalomkritikus, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja mondotta el. „Több mint fél évszázadon keresztül nagy szakmai felkészültséggel, hozzáértéssel és áldozatkészséggel szolgálta egész Kézdivásárhely és a hozzá tartozó kistérség egészségügyi ellátását. Dr. Biró Gábor ideggyógyász szakorvosként 1972. december 1-jén kezdte meg hivatása gyakorlását Kézdivásárhelyen, és teljességgel 2019-ben hagyta abba praxisát. A járóbeteg-rendelői munkával párhuzamosan a kórház belgyógyászati osztályán biztosítottak számára lehetőséget betegei befektetésére, szakirányú gyógykezelésére. 1981-ben sikeres főorvosi vizsgát tett, ami egyrészt a kórház számára magasabb besorolást jelentett, emelte az intézmény elismertségét, másrészt pedig az orvos kompetenciáját növelte, ami azt is maga után vonta, hogy immár két kórteremben folytathatta betegei ellátását. Az ő munkájának köszönhetően gyarapodott az 1990-es évek elejétől a kórház műszaki ellátottsága, emellett kapcsolatépítéseinek köszönhetően rászoruló betegeit anyaországi kezelésekben sikerült részesítenie, a tudományszervezés terén pedig az ő irányításával zajlott le Kézdivásárhelyen 1992 őszén az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályának II. Kongresszusa. Dr. Biró Gábor gazdag szakmai és élettapasztalatát emlékiratban örökítette meg, amelyet 2017-ben az Ambrózia Kiadó jelentetett meg” – hangzott el többek között a méltatásban.
A laudációt követően Bokor Tibor polgármester szólt az egybegyűltekhez. „Mindig hatalmas örömmel tölt el, amikor ismét szemtől szembe köszönhettem meg egy élet munkáját, Pro Urbe díjat adományozhatunk városunk újabb kiemelkedő, rendkívüli szaktudással rendelkező, hivatásában alázatos, a köz- és mindennapi életben is aktív személynek. Dr. Biró Gábor nyugalmazott ideggyógyász főorvos ötvenévnyi szolgálatával érdemes arra, hogy megkapja a város Pro Urbe díját. Köszönöm a városi tanácsnak, hogy támogatta Borcsa János kezdeményezését” – mondotta az elöljáró, majd felolvasta a helyi tanács 2021/106-os határozatát, és átnyújtotta a Pro Urbe díjat Biró Gábor ny. főorvosnak, aki – miután megköszönte a rangos kitüntetést – 2017-ben megjelent és készülő könyvéből olvasott fel egy-egy rövid részletet.
A díjátadási ünnepségen közreműködött Pascu Tamara és Kiss László, az Udvartér Teátrum színművészei, akik Tóth Krisztina Idő, idő, idő, valamint Ady Endre A tűz csiholója című versét adták elő.