Remek versenyteljesítményének köszönhetően a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián a negyedik helyen zárta a 2021-es motokrossz Európa-bajnokság ötödik futamát, amelyet szombaton a törökországi Afyonkarahisarban tartottak meg. Az EMX Open kategóriában érdekelt motorosunk kedden ugyancsak a török városban versenyez, hiszen ott rendezik meg a kontinensviadal utolsó megmérettetését is.
Szombaton idei első Európa-bajnoki futamán vett részt a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián, aki a törökországi Afyonkarahisarban összesen 34 pontot motorozott össze, és ezzel az összetett pontverseny 17. helyére robbant be. Tompa számára nem volt ismeretlen a török pálya, hiszen június közepén itt rajt-cél győzelmet aratott a Balkán-bajnokság 3. futamának mindkét versenyén.
Az EMX Open géposztályban érdekelt háromszéki motoros az Eb első törökországi futamán tizenharmadmagával vett részt, s a hétvége nyitóversenyén ötödikként, a másodikon pedig negyedikként intették le, és végül összesítésben a negyedik helyen zárta a viadalt. A futamot az olasz Davide De Bertoli nyerte. „Kicsit nehéz volt 250 köbcentiméteres motorral a 450-esek között versenyezni, de élveztem minden egyes percét. Még annak ellenére is elégedett vagyok az eredményemmel, a teljesítményemmel, hogy volt egy kis hátrányom a többiekhez képest” – nyilatkozta érdeklődésünkre Tompa.
Eredmény (EMX Open, Afyonkarahisar/Törökország): 1. Davide De Bertoli (olasz, Honda), 2. Simone Croci (olasz, Husqvarna), 3. Tomasz Wysocki (lengyel, KTM), 4. Tompa Krisztián (Husqvarna). (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.