Ha lesz migránshullám, akkor Szerbia és Magyarország közös erővel meg fogja állítani, megvédi Európát és Németországot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap, miután a Karmelita kolostorban fogadta Ana Brnabić szerb miniszterelnököt.
Orbán Viktor a szerb kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: meg kell védeni Európát, mert az amerikai kudarc Afganisztánban egy olyan helyzetet idézett elő, amelynek révén többmilliós migránshullám is bekövetkezhet a következő időszakban, és ha ez szárazföldi útvonalon történik meg, ami a legvalószínűbb, akkor ez Szerbiát és Magyarországot rendkívül nehéz helyzetbe fogja juttatni. Akik a migrációt korábban támogatták – kormányok, NGO-k, Soros-szervezetek –, most ugyanúgy támogatják, támogatnák az Afganisztánból érkező migrációt, ez azonban élesen ellentétben áll Magyarország és Szerbia érdekével.
„Védjük Szerbiát, védjük Magyarországot, védjük magunkat, de mindannyian tudjuk, hogy ezek a migránsok nem Szerbiában és nem Magyarországon akarnak élni, ezek Németországba igyekeznek, ezért amikor most megvédjük magunkat, mint oly sokszor a történelem során, egyben Európát, elsősorban Németországot is védjük, és ez akkor is így van, ha semmilyen elismerésre, és hálára pedig végképp nem számíthatunk” – fogalmazott. Magyarország úgy védte meg a németeket a 2015-ös válság során, hogy közben „a németek állandóan hátba lőttek bennünket” jogállamisági eljárással és a kerítésépítéssel kapcsolatban is. „Magunkra számíthatunk, de elég erősek vagyunk, hogy ennek a kihívásnak meg tudjuk felelni és meg is oldjuk” – jelentette ki. Orbán Viktor leszögezte: „lehetetlen, hogy menekülttábort csináljanak Magyarországból vagy Szerbiából. Az lehetetlen, hogy itt hotspotokat hozzanak létre. Az lehetetlen, hogy itt a biztonsági kérdések kiszorítsák a gazdasági fejlődés kérdését, ezt egyszerűen nem engedhetjük meg”.
A magyar és a szerb kormányfő a sajtótájékoztató előtt megállapodást írt alá a baráti kapcsolatokról és a stratégiai partnerségi együttműködésről. A megállapodás a gazdaságot állítja a középpontba, és a két ország együttműködése területén az összeköttetések – a határátkelőhelyek, gazdasági kapcsolatok, határellenőrzés, az utak, vasutak és hajóközlekedés összeköttetése – jelentik a kulcskategóriát. A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával 2025-re végezni fognak, így a görög kikötőbe érkező keleti áruk, illetve az oda tartó nyugati áruk Magyarországon és Szerbián keresztül mozognak majd.
Az elmúlt hét évben rendkívül sikeressé vált az együttműködés Magyarország és Szerbia között – vélekedett Ana Brnabić szerb miniszterelnök is. A magyar–szerb kormányzati csúcstalálkozón Orbán Viktor kormányfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Ana Brnabić kiemelte: a megállapodás a kétoldalú stratégiai partnerségről a csúcspontja az eddigi közös munkának, amelyet 2014-től, az első együttes kormányülés óta folytattak. Ennek eredményeként írhatták alá most az egyezményt és több más megállapodást is – mutatott rá. Szerbia elkötelezett amellett, hogy tovább mélyítsék a kétoldalú kapcsolatot és barátságot. A szerb kormányfő köszönetet mondott Magyarországnak az országa európai uniós csatlakozásához nyújtott támogatásért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.