Költségszabvány

2021. szeptember 15., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A közvitára bocsátott Anghel Saligny tervben előírt beruházásokra költségszabványokat vezet be a Cseke Attila fejlesztési miniszter által irányított tárca.

Három éve nincs érvényben lévő költségszabvány, ezért azt javasoljuk, hogy az európai uniós alapokból finanszírozott beruházásokra érvényes költségszabványokat alkalmazzák az Anghel Saligny keretprogram által előírt, országos finanszírozásból épített beruházásokra is, természetesen ott, ahol létezik ilyen uniós finanszírozásokra érvényes szabvány – fogalmazott a miniszter. Ennek megfelelően a vízhálózat nem kerülhet többe, mint 1250 euró kedvezményezett állampolgáronként, a szennyvízhálózat esetében a költséghatár 2500 euró lakosonként, a községi út 330 ezer euróba, a megyei út 560 ezer euróba, a kerülőutak pedig – attól függően, hogy hány sávosak – 2,12, illetve 6,34 millió euróba kerülhetnek kilométerenként. Az útépítésnél és útjavításnál nincs jelenleg használt költségszabvány az európai alapokból finanszírozott beruházásokra, ezért a fejlesztési minisztérium javaslata a 2010-ben meghatározott, de 2018-ban eltörölt árszabványokat veszi figyelembe, kiigazítva azokat a statisztikai hivatal által közölt júniusi adatok szerint – áll a tárca közleményében. A gázhálózatok kiépítésének költsége nem haladhatja meg a 6400 eurót a finanszírozási kérés pillanatában létező háztartásonként.

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 886
szavazógép
2021-09-15: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Vitatott átállás (Autóipar)

Az Európai Bizottság nyár közepén mutatta be a Fit for 55 uniós klímacsomagot, amelyből az is kiderült, hogy a brüsszeli döntéshozók először jelentősen szigorítanák a járművek megengedett szén-dioxid-kibocsátását az előttünk álló évtizedben, majd be is tiltanák a benzines és dízel autók értékesítését 2035-től. Amennyiben a javaslatokat a tagállamok és az Európai Parlament is elfogadja, felgyorsulhat a tisztán elektromos autózásra történő átállás, amely jelentős változásokat hoz az iparágban.
2021-09-15: Pénz, piac, vállalkozás - :

Deficit

Csaknem 70 százalékkal, 9,057 milliárd euróra nőtt az idei első hét hónapban a hazai folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a Román Nemzeti Bank.