Szerdai ülésén hivatalosította a kormány Kovászna megye zászlaját – tájékoztatott közleményében az RMDSZ.
„Hosszú évekig, amikor akadályozni próbálták szimbólumaink szabad használatát, kihívás és feladat volt megvédeni azt, amihez joga van a mi közösségünknek. Ezekben a hónapokban viszont örömként éljük meg, hogy vannak eszközeink arra, hogy zászlókat és címereket hivatalosítsunk. Mindazok a zászlók és címerek pedig, amelyeket a kormányban hivatalosít az RMDSZ, a helyi közösségeké maradnak” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
Kovászna megye zászlaját a fejlesztési minisztérium terjesztette a kormány elé. „Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása óta 27 magyar település címerét és zászlaját sikerült hivatalosítani. A munkának van eredménye, és folytatni fogjuk” – mondta el Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A kék-arany-kék zászló közepén Háromszék történelmi, a megye hivatalos címere: kék mezőben szívet átszúró kardot tartó kar jelenik meg. A címerben a térségre jellemző szimbólumok, a nap és félhold is láthatók, a három csillag az egykori három székre utal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.