Október végére meghaladja a napi 15 ezret az igazolt a koronavírus-fertőzések száma, amennyiben az emberek nem oltatják be magukat és nem tartják be az egészségügyi óvintézkedéseket – hívta fel a figyelmet Adriana Pistol, a közegészségügyi intézet keretében működő Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója.
Az orvos rámutatott, a megbetegedések számának megduplázódása az elmúlt hét napban az alacsony átoltottságnak és az egyéni óvintézkedések elmulasztásának tudható be. „Csupán 30 százalékos átoltottsággal lehetetlen megfékezni egy járványt, bármilyen jellegű legyen is az. A második ok az, hogy már széles körben, országszerte elterjedt közösségi átvitele van az új, delta variánsnak, amelynek a fertőzőképessége sokkal magasabb, mint a járvány korábbi hullámaiban taroló vírustörzseknek. A harmadik ok pedig az egészségügyi óvintézkedések – maszkviselés, fizikai távolságtartás, higiéniai szabályok – betartásának elmulasztása ott, ahol pedig szükséges lett volna” – szögezte le Pistol egy szombati sajtótájékoztatón. Ugyanakkor felhívást intézett az egész társadalomhoz, hogy az óvintézkedések betartása, valamint az oltás felvétele révén járuljon hozzá a járvány megfékezéséhez, mivel az intézmények magukban nem tudják megoldani a helyzetet. „Ha ez nem következik be, akkor számításaink szerint október vége felé meghaladjuk a napi 15 ezer új esetet, figyelembe véve, hogy egy rendkívül fertőzőképes vírusvariánssal állunk most szemben” – jelentette ki Adriana Pistol.
Valeriu Gheorghiță katonaorvos, az oltási kampány koordinátora egy péntek esti televíziós műsorban elmondta: a járványügyi hatóságok előrejelzése szerint október első hetében az átlagos napi esetszám elérheti a 7000-et, de a csúcsértékek a tízezret is meghaladhatják, október közepén pedig már 17 ezres heti átlaggal és napi 20 ezer új fertőzés feletti csúcsértékekkel számolnak.
Ötezer igazolt eset
A hétvégén is gyorsuló ütemben emelkedett a járványgörbe Romániában: szombaton az 5400-hoz közelített az esetszám – több mint 52 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán –, míg vasárnap közel 4000 új fertőzöttet jelentettek 35 ezer mintavétel alapján. Háromszéken is egyre több a megbetegedés, a hétvégén összesen 46 új igazolt esetről számoltak be, ezzel 8746-ra emelkedett a járvány kezdete óta térségünkben jegyzett fertőzések száma. Egyre nagyobb a nyomás a kórházakon is, ahol közel 7400 fertőzöttet látnak el, 849 páciens állapota igen súlyos, intenzív terápiára szorulnak. A kórházban ápoltak között 201 kiskorút tartanak nyilván, 18-an az intenzív osztályon vannak. A kommunikációs törzs összesítője szerint szombaton 97 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – az áldozatok között volt Kovászna megyei illetőségű is –, míg vasárnap 58, a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet jegyeztek.
Koronavírus-fertőzés miatt eddig 795 osztály vagy tanulócsoport tantermi oktatását függesztették fel – közölte pénteken az oktatási tárca, mely a tanév kezdete óta 1091 megbetegedett iskolást és óvodást, illetve 604 fertőzött tanügyi alkalmazottat tart számon. A tantermi oktatás felfüggesztése eddig 17 658 gyereket érint.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.