A megyeszékhelyi Sepsi-SIC szemszögéből az utóbbi évek legfontosabb teremtornája veszi ma kezdetét Sepsiszentgyörgyön, ahol a házigazda zöld-fehérek mellett a magyar Atomerőmű KSC Szekszárd és a török Bellona Kayseri Basketbol harcol a női kosárlabda Euroliga (El) főtáblájára való jutásért. A háromnapos eseményt török–magyar párharc nyitja a Sepsi Arénában, a Zoran Mikes edzette szentgyörgyiek szerdán és csütörtökön lépnek pályára.
Három Európa-kupás buboréktorna után a hatszoros Román Kupa-győztes és ötszörös bajnok Sepsi-SIC újabb sportdiplomáciai sikert könyvelhetett el augusztusban, a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség döntése szerint a megyeszékhelyi Sepsi Aréna ad otthont a női kosárlabda Euroliga két selejtezőturnéja egyikének. Így a ma kezdődő és csütörtökön véget érő teremtornán a zöld-fehérek hazai környezetben, saját közönségük előtt küzdhetnek az El-főtáblára jutásért. Lányaink ellenfele a magyar Atomerőmű KSC Szekszárd és a török Bellona Kayseri Basketbol együttese lesz, az ellenfelek ma 19 órától játsszák a sepsiszentgyörgyi selejtező nyitómérkőzését. A Zoran Mikes irányította Sepsi-SIC szerdán a Szekszárddal, míg csütörtökön a Kayserivel találkozik, mindkét összecsapás este hétkor kezdődik.
Mint ismeretes, a torna győztese az El csoportkörébe jut, a második és harmadik helyezett az Európa-kupában (Ek) folytatja.
Az első sepsiszentgyörgyi El-selejtezőmérkőzésen az Atomerőmű KSC Szekszárdé és a Bellona Kayseri Basketbolé lesz a főszerep: ismerheti egymást a két csapat, hiszen az Ek előző szezonjának csoportkörében – január 21-én, Győrben – már összecsaptak. Akkor 88–71-re a magyar lányok nyertek, akik végül a harmadik helyen zárták az öreg kontinens második számú női kupasorozatát. Egyik gárda számára sem kezdődött még meg a hazai bajnokság, a Szekszárd a 2020–2021-es magyar pontvadászatot a második helyen zárta, míg a Kayseri a tizedik volt a törökországi küzdelemsorozat alapszakaszának végén, így nem jutott a rájátszásba. A papírforma egyértelműen a Tolna megyeieknek kedvez, ám a török lányoknak van, amiért visszavágniuk, így mindenképp parázs küzdelmet ígér az esti párharc.
Mától csak a mérkőzések előtt lehet belépőket vásárolni az El-selejtezőre: a napijegy 15 lejbe, a három napra érvényes belépő pedig 40 lejbe kerül, amely mellé egy pólót is adnak ajándékba. A hatályos járványügyi korlátozások értelmében a mérkőzéseken kizárólag azok vehetnek részt, akiknek van oltási igazolványuk, bizonyítani tudják, hogy az elmúlt 180 napban átestek a koronavírus-fertőzésen, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel vagy 48 óránál nem régebbi negatív gyorsteszttel rendelkeznek. Utóbbit a belépés előtt is elvégezhetik, ára 30 lej. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.