A neves borvidék, Küküllő-mente magyar, román és cigány táncai révén követik a bor útját, párhuzamba állítva a krisztusi úttal, ugyanakkor emléket állítanak neves küküllői hagyományőrzőknek, akiknek táncából, énekéből, muzsikájából merítenek – foglalható össze az Ivácson László rendezte Átöltözés című néptánc-színházi előadás tematikája. Az új előadást szeptember 21-én, 22-én és 23-án láthatja a közönség a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban.
A bemutatót megelőző szerdai sajtótájékoztatón Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, az előadás ötlete a koronavírus-járvány idején megélt karanténban, elmélkedés közben született. A rendező egy olyan bibliai idézetre talált, ami ihletet nyújtott egy olyan előadás készítéséhez, amiben a megérett, leszedett, összetaposott, megdarált, kipréselt szőlőből a pince mélyén új minőség, bor keletkezik, azaz a szőlő új életre kel, ez az átváltozás van jelen Krisztus útjában, akit megölnek, majd feltámad. A hitünkbe való betekintés van a középpontban, hogy például járványhelyzetben milyen dolgokon elmélkedünk, milyen kapaszkodóink vannak – mondotta. Viszontlátjuk a szásznagyvesszősi Szabó Ferenc, a magyarszentbenedeki Vincze Árpád, a lőrincrévei Karsai Zsiga, a magyarózdi Jakab József táncát, Küküllő-mente legszebb pontozóit, de két énekelt archaikus moldvai csángó imádság is elhangzik, utalva a gyökerekre.
Az előadás zenei szerkesztője Fazakas Levente, jelmeztervezője Furik Rita, kellékeit Zayzon Ádám készítette. Koreográfusok (a jelenetek sorrendjében): Farkas Tamás és Farkas Ágnes, Ivácson László, Tőkés Zsolt és Tőkés Edit, Tekeres Gizella és Melles Endre, Kis István és Kis-Demeter Erika.
Társulat, székház, turné
Arculatmegújítást tervez Sipos Noémi, a társulat új aligazgatója, aki a nyugdíjba vonuló Koszta Árpádot váltja tisztségében. Koszta Árpád 1991-től adminisztrátorként, 2000-től aligazgatóként végzett pótolhatatlan munkát az együttesnél, Sipos Noémi korábban PR-titkárként dolgozott a társulatnál. Kátai Jocó közönségszervezőből adminisztratív vezetővé lépett elő, a tánckar pedig egy új férfi táncossal bővült.
Továbbra is gondot jelent, hogy időnként elmennek táncosok, a helyükre érkezőket be kell tanítani, de az alkalmazásokat érintő korlátozások is nehezítik a kiszámíthatóságot – hangsúlyozta Deák Gyula Levente, az együttes igazgatója. Az intézményvezető lapunk érdeklődésére elmondta, a Háromszék Táncstúdió előadóterme fölötti tetőtérbe a hiányos szigetelés miatt beköltöztek a galambok, előfordulhat, hogy előadás közben a közönség galambbúgást is hall a zene mellett, továbbra is ázik az épület, rossz a szellőztetés. Folyamatban van a tervezés, de még sok időbe telik, amíg a födémet felújítják vagy kicserélik – mondotta.
Ebben az évben készül még egy bemutató az Átöltözésen kívül, a magyar néptánc történelmi áttekintését tervezik, egyfajta oktató jellegű produkció révén. Készülnek az október eleji budapesti Határtalanul néptánc-fesztiválra, ahol a Juhász Zsolt rendezte-koreografálta Tiszta című néptánc-színházi előadással lépnek fel, turnéjuk során a produkciót Nagyváradon, Cegléden, Vecsésen és Szarvason is bemutatják, Lajosmizsén pedig az Ivácson László által színpadra állított Rézhúron című előadással szerepelnek.
Tervekben nincs hiány, de az egyre terjedő járványhullám keresztbe tehet a programoknak, ezért még az sem biztos, hogy a következő hónapokban az együttes tarthat beltéri előadásokat, részt vehet turnékon, illetve hogy novemberben megszervezhetik a Népzene- és néptánctalálkozót – vélik a társulat vezetői.