Női kosárlabda, Euroliga-selejtezőKét mérkőzésre a csoportkörtől

2021. szeptember 22., szerda, Sport

Sorozatban másodszor áll a kosárlabda Euroliga kapujában hatszoros Román Kupa-győztes és ötszörös bajnok együttesünk, a Sepsi-SIC, amely a magyarországi Atomerőmű KSC Szekszárd és a török Bellona Kayseri Basketbol legyőzésével lehet ott az öreg kontinens legrangosabb női kupasorozatának főtábláján. Ehhez az első lépést ma este tehetik meg a zöld-fehérek, akik 19 órától a magyar ezüstérmes ellen lépnek parkettre a Sepsi Arénában. A két csapat ez idáig tétmeccset még nem játszott egymás ellen, ám az elmúlt években több felkészülési mérkőzést is vívtak. Az utolsón a Tolna megyeiek győzedelmeskedtek, ám bízzunk abban, hogy lányaink ezúttal fölülkerekednek ellenfeleiken, és a nap végén mi örvendhetünk a sikernek. Hajrá, Sepsi-SIC!

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC alakulata immáron második alkalommal vívhat Euroliga-selejtezőt. 2020-ban a törökországi buborékban, semleges pályán lejátszott mérkőzésen egy remek első félidő után 54–76-ra kikapott a spanyol Girona csapatától. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy akkor a mieink úgy utaztak a selejtezőre, hogy előtte egyetlen tétmeccset sem játszottak. Az örömöt az ürömben az jelentette, hogy ezt követően az Európa-kupában már jól szerepelt a Mikes-csapat, amely a negyeddöntőig menetelt. Az előző bajnoki évben a második számú európai kosárlabda-kupasorozatban az Atomerőmű KSC Szekszárdnak is jól ment, hiszen a magyar csapat harmadik lett, miután a bronzmeccsen 68–55-re nyert a francia Carolo Basket ellen.

A két együttes mostanig nem vívott egymással tétmérkőzést, ám az elmúlt években felkészülési meccsen már többször is összecsaptak. Első találkozójuk a 2014-es Sepsi Kupán volt, amikor a zöld-fehérek – még a Szabó Kati Sportcsarnokban – 79–56-ra nyertek. A folytatásban a magyarországi Sió Kupán további négyszer csatázott a Sepsi-SIC és a házigazda Szekszárd: 2015-ben háromszéki, 2016-ban, 2017-ben és legutóbb 2019-ben magyar sikerrel ért véget párharcuk. Mindenképp érdekesnek ígérkezik a két csapat mai párharca – kezdés 19 órától a Sepsi Arénában. A találkozót az Erdély TV élőben közvetíti.

A sepsiszentgyörgyi eu­roligás minitorna tegnapi nyitónapján egy izgalmas mérkőzés után a Szekszárd 80–70 arányban győzte le a török Bellona Kayseri Basketbol együttesét, amely holnap már a Sepsi-SIC csapatával méri össze erejét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2021-09-22: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2021-09-22: Sport - :

Fölényes kézdivásárhelyi siker (Teremlabdarúgás, 2. Liga)

A hátrányból felálló KSE Futsal fölényes sikerrel indította a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság 2021–2022-es idényét, miután hétfő délután 8–3 arányban nyert a vendég Gyergyószentmiklósi Inter alakulata ellen. A céhes városiak legközelebb október 3-án játszanak tétmeccset, amikor a Korondi Junior otthonában lépnek pályára.