Az Atomerőmű KSC Szekszárd hosszabbítás után 63–56-ra legyőzte a nagyot küzdő házigazda Sepsi-SIC együttesét tegnap a női kosárlabda Euroliga sepsiszentgyörgyi selejtezőtornáján, és ezzel feljutott a főtáblára. A magyar bajnoki ezüstrémes kedden a török Bellona Kayseri Basketbol ellen is tudott nyerni, így megérdemelten került be a legrangosabb európai kupasorozat legjobb tizenhat csapata közé. A zöld-fehérek ma este 19 órától a Kayseri ellen lépnek pályára, a mérkőzésnek nincs különösebb tétje, hiszen mindkét csapat az Európa-kupában folytatja idei nemzetközi szereplését.
Zöld-fehérben úszó, fúvószenekartól és fergeteges szurkolástól hangos lelátó mellett kezdődött meg a magyar Atomerőmű KSC Szekszárd és az ötszörös bajnok Sepsi-SIC közti Euroliga-selejtező. Mi támadhattunk elsőnek, s Brianna Fraser pontjára Zala Friškovec válaszolt (2–2), ám újabb három értékesített ziccer után sikerült meglépnie együttesünknek (2–8). Gyors kosárváltás következett, ami után a vendégeknek sikerült felzárkózni háromra (9–12). Az első negyed hajrájában ádáz harc volt a pályán, és 13–16-nál ért véget a szakasz. A második tíz percet Fraser duplája nyitotta meg, majd a kevesebbet tévedő magyar lányok Cyesha Goree révén átvették a vezetést (22–21). Innen hol az egyik, hol a másik alakulat volt előnyben, ám a zöld-fehérek egypontos hátrányban vonultak szünetre (31–30).
Kihagyott ziccerek, eladott labdák és hibák sorozata tarkította a harmadik negyed elejét. A kosárcsendet a 24. percben Shaqwedia Wallace triplája törte meg és újra vezettünk (31–33). A túloldalon Nikolina Milić távolról volt eredményes, majd Gereben Lívia szerzett újabb kosarat az Atomerőműnek (36–33). A folytatás ismét a hibákról szólt, de a tolnai kosarasok összeszedettebben játszottak, és plusz hatról várták az utolsó negyedet (43–37). A szekszárdos Zala Friškovec hárompontosára Fraser kosárözönnel válaszolt, és a 34. percben 48–50 volt az állás. Sajnos Milićnek sikerült egyenlítenie, ám Wallace újra előnybe dobta a mieinket (50–52). Innen Goree két egymás utáni kosarával lépéselőnybe került a magyar gárda, de Fraser 54–54-re hozta a meccset. A rendes játékidő utolsó 30 másodpercén belül kimaradt egy vendégtámadás, s Wallace kezében kétszer is ott volt a győztes dobás, ám mindkettő kimaradt és következett a ráadás.
Goree duplájára Miljković felelt (56–56), majd kipontozódott játékosunk, és ez megtörte a zöld-fehérek lendületét. A túloldalon Studer Ágnes remekelt, és máris 61–56 volt a Szekszárd javára. A 63–56-os végeredményt Gereben állította be, a Szekszárd pedig a Kayseri után a Sepsi-SIC-et is legyőzve nyerte meg a szentgyörgyi tornát és ezzel feljutott a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára.
Euroliga-selejtező, 2. mérkőzés: Atomerőmű KSC Szekszárd–Sepsi-SIC 63–56 (13–16, 18–14, 12–7, 11–17, 9–2). Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Mintegy 1500 néző. Vezette: Vladimir Jevtović (szerb), Mihkel Manniste (észt), Veronika Vávrová (cseh). Szekszárd: Studer 7, Friškovec 8/6, Goree 15/3, Milić 9/3, Miklós–Vorpahl 2, Gereben 6, Mányoky 4, Krnjić 12, Pop, Holcz, Bálint. Edző: Zseljko Djokic. Sepsi-SIC: Pašić 2, Wallace 12/3, Baș 5/3, Fraser 28/3, Miljković 7–Ghizilă, Botos, Orbán 2, Cătinean, Croitoru, Nemes, Podar. Edző: Zoran Mikes. Kipontozódott: Miljković (44.).