Az ismét frenetikusan szurkoló sepsiszentgyörgyi nézőközönséget győzelemmel ajándékozta meg a Sepsi-SIC együttese, amely a hazai rendezésű női kosárlabda Euroliga-selejtező utolsó játéknapján 79–78-ra nyert a török Bellona Kayseri Basketbol ellen, és ezzel a második helyen zárta a megyeszékhelyi tornát. A végig szoros és izgalmas meccsen Jovana Pašić az utolsó másodpercben büntetőből szerezte meg a győztes kosarat.
Akárcsak a Szekszárd elleni meccsen, a török Bellona Kayseri Basketbol ellenin is merészen kezdett a Sepsi-SIC, amely Shaqwedia Wallace, Maja Miljković, Brianna Fraser kosaraival az 5. percben 10–2-re vezetett. A folytatásban kosárra kosárral válaszoltak a csapatok, az első negyed pedig 23–15-tel ért véget. Egle Sventoraite büntetőből szerzett pontjait Farhiya Abdi triplája követte, amivel a Kayseri felzárkózott háromra (23–20). Hazai időkérés után Miljković célzott pontosan távolról, de a törökök újabb három kosarával már csak egypontosra apadt a vendégek hátránya (27–26). A válasz Miljkovićtól és Wallacetől érkezett (32–26), lendületünket Ayhan Avci edző timeouttal törte meg. A második negyed hajrájába itt is, ott is esett kosár, és 36–31-es eredménynél vonultak szünetre a csapatok.
Az öltözőből egy határozottabb Kayseri jött ki, amely Brooque Williams irányításával gyorsan átvette a küzdelem irányítását, és a 24. percben rövid időre a vezetést is megszerezte (42–43). Innen felváltva pontoztak az együttesek, de egyiknek sem sikerült komolyabb előnyre szert tennie (57–60). Az utolsó tíz perc ádáz csatát hozott, s úgy tűnt, hogy a pontosabban célzó törökök megszerzik a győzelmet. Szerencsénkre Fraser nem értett egyet ezzel, és 15 másodperccel a vége előtt kiegyenlített 78-ra. Török időkérés után Japreece Dean dobása kimaradt, és a lepattanóért küzdő Jovana Pašić ellen szabálytalankodtak. Már csak egy másodperc volt hátra, s játékosunk bedobta az első büntetőjét, a másodikat pedig szándékosan kihagyta és megszólalt a mérkőzés végét jelző dudaszó (79–78).
Euroliga-selejtező, 3. mérkőzés: Sepsi-SIC–Bellona Kayseri Basketbol 79–78 (23–15, 13–16, 21–29, 22–18). Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Mintegy 850 néző. Vezette: Mila Cavara (bosnyák), Veronika Vávrová (cseh), Mihkel Manniste (észt). Sepsi-SIC: Pašić 9/6, Wallace 17–6, Baș 3/3, Fraser 31/3, Miljković 18/3–Ghizilă, Botos, Orbán, Cătinean, Croitoru, Nemes, Podar 1. Edző: Zoran Mikes. Kayseri: Brezinova 8, Williams 37/15, Sventoraite 17, Oral, Yaya 2–Kalbisagde, Dean 2, Abdi 12/6, Tonguc, Tüzün, Boybeyi, Oral. Edző: Ayhan Avci.
A végeredmény: 1. Atomerőmű KSC Szekszárd (2 győzelem/0 vereség) 4 pont, 2. Sepsi-SIC (2/1) 3 pont, 3. Kayseri (0/2) 2 pont.
A zöld-fehér mezes lányok a második helyen zárták a szentgyörgyi tornát, így az Európa-kupa B-csoportjában folytatják nemzetközi szereplésüket, ahol a magyar Uni-Győr, az ukrán BC Prometey csapatával, valamint a török Elazig Il Özel Ideraspor és a görög PAOK párharcának győztesével találkoznak. A harmadik Kayseri a D jelzésű négyesbe került, az izraeli Neve David Ramla, a török Nesibe Aydin, illetve a magyar PEAC-Pécs és a görög Niki Nefkada közti összecsapás nyertese ellen léphet majd parkettre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.