Majdhogynem szűknek bizonyult a Bikfalvi Kulturális Központ földszinti nagyterme, ahol a Háromszéki Kúriák és Kastélyok Egyesülete által kínált, kúriamegtekintésre hívó program első fejezete zajlott. Már itt ízelítőt lehetett kapni arról, mit is jelent kúriatulajdonosnak lenni, ám az igazi élményt a faluban tett séta jelentette: szépen helyreállított épített örökségünk megcsodálásában lelhette örömét az ember, amit csak fokozott, hogy a több évszázados falak közt lakók számos érdekességet osztottak meg a bő százfős érdeklődő közönséggel.
Baj van vele, de lakni jó
Megnyitóbeszédében Bordás Enikő uzoni polgármester a helyi önkormányzat és a megyei tanács támogatásával elindított faluképvédelmi programot és az elődje, Ráduly István által létrehozott Bikfalvi Kulturális Központ településnépszerűsítő szerepét méltatta, majd a két éve készített településrendezési tervre hívta fel a figyelmet. Ebbe ugyanis bekerült az az örökségvédelmi tanulmány, amelynek értelmében Bikfalva egésze védett övezetté vált. A községvezető ígérte: támogatni kívánja a faluban folyó értékmegőrző tevékenységet.
A Háromszéki Kúriák és Kastélyok Egyesületének elnöke, Mikes Zsigmond a három éve alapított szervezetről szólt. Mint mondotta, Szentkatolna és Zabola után idén Bikfalva értékeinek megismerésére helyezték a hangsúlyt, de ezzel távolról sem ér véget a sorozat, az elkövetkezőkben ismét megszervezik az eseményt, hiszen egyik célkitűzésük az, hogy épített örökségünket minél szélesebb körrel megismertessék.
Az öreg, 250 éves diófák árnyékában
Vörös T. Balázs „A cigány átok megfogant…” (Bikfalvi séta Kónya Ádámmal) című filmjének megtekintését követően a rendező a film készítéséről beszélt, majd gróf Kálnoky Tibor osztotta meg „gyakorló házfelújítóként” szerzett tapasztalatait. Mint mondotta, ő is tapasztalatlan volt, amikor huszonöt esztendővel ezelőtt Miklósváron nekifogott az első régi ház felújításának, és számos tényező nehezítette a munkát – nagyon nehéz volt szakembert találni, aztán velük meg kellett értetni, nem csak a jó munkájukra van szükség, hanem a régi mesterek tudását felhasználva kell a renoválást végezniük, a bontott, de még használható elemeket nem csak az olcsóságuk, hanem patinájuk miatt is vissza kell építeni, a műemlékvédelmi hivatal hol segítségükre volt, hol feleslegesen akadékoskodott –, de idővel kialakult az a csapat, amelyre a feladatokat rá lehet bízni. Jelenleg több helyen és több házon is dolgoznak, elfoglaltak, de nem annyira, hogy ha valaki történelmi ingatlant vásárolt, annak tanáccsal és útbaigazítással ne tudnának segíteni – jelentette ki.
Várallyay Réka művészettörténész és bikfalvi kúriatulajdonos szintén a több éven át zajló házfelújításról beszélt. Ő budapesti, férje sepsiszentgyörgyi, a faluhoz nem kötődtek egyetlen szállal sem, ám az öreg, a Vörös T. Balázs filmjében már-már menthetetlennek látszó épülettel első pillantásra „szerelembe estek”, megvásárolták és felújításba kezdtek. Ami menthető volt, mentették, ezért a munka is lassabban ment. Az épület külseje ma sem ad egységes képet, folyamatosan van valami rendezni-, pótolnivaló. Lehetne nagyobb is a ház, de hiányosságai ellenére jó benne lakni – jelentette ki.
Évszázados falak közt
A népes és sokszínű társaság – a magyar mellett román, német és angol szót is hallani lehetett – dél körül indult neki a falujárásnak. Az első megálló, a Kóréh–Dénes-kúria a művelődési központtól alig hajításnyira esik, és nem más lakja, mint az esemény főszervezői, Várallyay Réka és Péter Alpár. Évek óta dolgoznak rajta, kutatják történelmét, ezernyi hozzá köthető érdekességgel tudnak szolgálni.
A falkutatás során derült ki, hogy – bár Kónya Ádám Dénes-udvarháznak mondta – a Kóréh család építtette, a nagyon szép számban előkerült kályhacserepek pedig arról tanúskodnak, hogy valamikor még a fejedelemség idején. Első dokumentált felújítására 1790-ben került sor, és Kóréh István végezte, de 1830-ban is komolyabb renováláson eshetett át. Ezt Kós Károly és Gödri Ferenc (a polgármester fia, a Székely Mikó Kollégium rajztanára) a múlt század harmincas éveiben készített fényképei és a gyalogkapun látható, Kónya Ádám által is említett felirat alapján lehet biztosra mondani, de abból is tudunk következtetni, hogy az anyakönyvek szerint az említett Kóréh István fia, András akkoriban vált apává, s költözött a minden bizonnyal jelentősen megújult házba.
Várallyai Réka kúriájuk történetét meséli
A házon találtak még egy nehezen olvasható 1791-es feliratot, mely szerint „Isten segedelme volt velem anno die Koré István”, az épület díszítőfestése pedig igen gazdag. Látszik egy oszlopimitáció, ami nem talapzaton áll, hanem gyökerei vannak, befelé egy tulipán mutat, a sarok felé pedig egy lándzsás, liliomszerű motívum. Ezzel a motívummal „rokon” a bölöni vártemplom sarkain és a nagyajtai vártemplom bekarcolt díszítésében található, védőszimbólum szerepet ellátó dísz – magyarázta a művészettörténész, majd érdekességképpen említette: Kóréh István öccse, Zsigmond is itt születhetett. A tragikusan fiatalon, alig harmincévesen Bécsben elhunyt grafikus festette meg Kazinczy portréját, írt színdarabokat is.
Tatarozás előtt
A Zsigmond-kúria díszítőfestéssel ellátott kapuján az 1800-as évszám díszeleg: ez sem az építés időpontja, hanem egy felújításé, esetleg a kapuállításé – figyelmeztet a séta vezetője. Alig hangzik el a rövid „előszó”, nyílik a gyalogkapu, és fogadja a társaságot Hollanda Noémi. Nagyszülei, Zsigmond Ödön és Anna lakták a házat több mint hatvan éven át. A ház valószínűleg 1765-ben vagy azelőtt épült. Azt tudják, hogy a kémény egy felújítása során előkerült az 1765-ös évszám, de aztán lefestődött, s már nem lelni nyomát.
A Zsigmond-kúriánál
Zsigmondék élete a gazdálkodás volt – tehenet, disznót, bárányt, tyúkot tartottak, sokat ruháztak be gépekre, nagyapja öregen is fúrt-faragott, szenvedélyes faoltó volt –, komoly lelki terhet jelentett számukra tehát, hogy a kollektivizálók legszebb állataikat vitték el, s kertjükből is jelentős részt választottak le. A nagymama tizenöt éve költözött el az egyik lányához, azóta el is hunyt, a ház pedig sokáig üresen állt. Nemrég vették újra kezelésbe, kitakarítottak, és szándékukban áll a tatarozása. A földszinten a konyha van, mögötte a kamra, feljebb két boltíves szoba. Várallyay Réka mutatja meg az egyik kincset: a ház tetején madaras dísz áll, az utolsó ilyen a faluban, pedig valaha gyakorinak számított.
Hollanda Noémi gyerekkori emlékei közé tartozik, hogy a tisztaszobából minden nyáron kihordták a felhalmozott párnát és dunyhát, hogy a nap megsüsse, majd visszahordták – soha nem voltak használva, megvolt, mit lehet használni, mit nem.
Turisták a Zátyiak otthonában
Zátyiak néhai fészke
A Zátyi-kúriát Horváth Zita mutatja meg. Tulajdonukba öröklés folytán került 2004-ben, rá egy évre fogtak a felújításába. Elismeri, talán nem a legkörültekintőbben jártak el, s túl sok modern alapanyagot használtak fel, ami miatt veszített jellegéből. A kőből készült, nyolcvan centiméter falvastagságú házban ma vendégeket fogadnak, ahogy a az uniós források segítségével épített panzióban és a kicsinosított, akár három személyt is befogadó, mellékhelyiséggel ellátott egykori disznóólban is.
A viharos történetű Simonyi-kúria
A Simonyi-kúria meglátogatása is szerepelt a programban, de ott épp felújítás folyik, ezért csak tisztes távolságból szemléljük és figyeljük Várallyay Réka adatokkal bőségesen ellátott kiselőadását.
A gazdag levéltári adatok szerint a XVIII. század közepe tájékán igencsak zajlott itt az élet. Simonyi György kapitány Apor Péter emlékíró lányát, Annát vette feleségül, s költöztek Bikfalvára, aztán némi kártyaadósság fejében gyöngyös szoknyák és aranytallérok vándoroltak a brassói zálogházakba, a spanyol örökösödési háborúban harcoló kapitány jártában-keltében Budapesten beleszeretett egy másik nőbe, és válni szeretett volna. Ezekből az aktákból derül fény a kúria történetére is.
Gyakorlatilag Anna kézdiszentléleki örökségéből újították fel a bikfalvi kúriát, de a karbantartása már nem volt folyamatos. 1782-ben a nagy tűzvész is érinthette, mert a levéltári dokumentumok szerint – ezekből tudjuk, hogy boltozott szobája, kápolnája és filagóriája is volt – 1785-ben úgy írnak róla, hogy „igen megromladozott formában van, a tetők megromladoztak, és zsúppal befedték”. A XIX. század elején a Sigmond család tulajdonába került, egy szép, kéthektáros terület tartozott hozzá. Időközben többször eladták, nemrégiben egy fiatal sepsiszentgyörgyi pár vásárolta meg, s fogtak neki felújításába.
Primorok háza
A Török-kúriánál Kerezsi Mária fogad, s szól szűkszavúan a ház egykori tulajdonosairól. Egy 1805-ös feliratozású gerenda szerint a ház Török György és felesége, Dénes Ágnes birtokában volt. Törökék Bikfalva előkelő családjai közé tartoztak, egy XVII. század végi összeírás a primorok közt említi őket, Györgyről pedig továbbá tudni lehet, hogy jegyzői feladatokat is ellátva ő állította ki az erkölcsi bizonyítványokat azok számára, akik máshol szerettek volna szolgálni.
A jegyző házánál
A Kerezsi házaspár 1987-ben vásárolta meg a kúriát, felújításának 1999-ben fogtak neki, négyszobás sepsiszentgyörgyi lakásuk árát felhasználva tették lakhatóvá azt.
Mintha új lenne
A séta utolsó állomása a gyönyörűen felújított Komán-kúria. Bogdán Gyula és felesége Mariann fogad nagy szeretettel és nyitottsággal. Várallyay Réka köszönetét fejezi ki a visszavonult fogorvosnak, amiért az egykor romos épületet felújította. Láthatóan sok munka fekszik benne, s azt jó ízléssel és nagy odafigyeléssel végezték, úgyhogy Bikfalva igazi gyöngyszemévé lett a kúria.
Bogdán Gyula gyöngyszeme
Az épület 1839-ben valószínűleg már megvolt – Kónya Ádám a 60-as években még az oromfalon látta ezt az évszámot –, egy 1882-es felirat szerint pedig Gróza György és felesége, Gróza Rebeka Nóra újította fel. „A ház rettenetes állapotban volt. Amikor nekiálltunk, már nem tudtam, hogy mit csináljunk, hová nyúljunk. Amit lehetett, megtartottunk: a tölgyfa lépcsőnek azt az egy lépcsőfokát, amelyet a hangyák nem ettek meg, az összes ajtót, a födémeket, a gerendákat, a tetőszerkezetet, a menthetetlen ablakok helyett pedig a régivel megegyezőt készíttettünk. A valószínűleg boronaháznak készült épület érdekessége, hogy alápincézték, a tölgyfa gerendák végeit nem falazták el, azáltal szellőzhetnek, és nagyon jó állapotban megmaradtak. Az istállót nyári konyhává alakítottuk át, de ott a kamra, meg szerszámok helye is, a kert hátsó részében a bűzös mocsár helyén egy kis halastó létesült, és fóliát is telepítettünk” – avatott be a kétlaki – Budapesttől nem szakadtak el, a telet ott töltik – életmódot folytató Bogdán Gyula.
Az érdeklődők a konyhától a hálószobákig bejárhatták a házat, s nem mellékesen megcsodálhatták a példásan rendben tartott, hatalmas paradicsomokkal büszkélkedő veteményest is. Hogy ki segít abban? Hát senki, hiszen az olyan lenne, mintha az ember másra bízná felesége boldogítását – válaszolt nevetve a házigazda.