A franciaországi arany-, az olaszországi bronz- és a görögországi ezüstérem után a megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolója, Cătălina Axente arannyal zárta a +70 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit a strandbirkózó World Series negyedik és egyben utolsó állomásának konstancai versenyén, és remek teljesítményének köszönhetően összesítésben az első helyen fejezte be a sorozatot. A megyeszékhelyi klub másik sportolólánya, Maria Alexandra Cioclea hetedik lett az 50 kg-os súlycsoportban.
A +70 kg-os súlycsoportban ezúttal nyolc birkózó nevezett, akiket két négyesbe osztották szét, és Cătălina Axente a B jelzésűbe került, ahol az ukrán Irina Pasicsnyikkal és a két honfitársával, Elena Irina Margașsal, Diana Elena Vlăsceanuval kellett megküzdenie. Sportolónk első meccsét Pasicsnyikkal vívta, és sajnos 3–0-s vereséget szenvedett. Axente a folytatásban 3–0-ra verte Vlăsceanut, majd 3–1-re győzedelmeskedett Margaș ellen, és csoportmásodikként jutott az elődöntőbe. Itt az olasz Enrica Rinaldi volt az ellenfele, akivel szemben 2–0-ra nyert. Következett a döntő, ahol ismét az ukrán Irina Pasicsnyikkal találta magát szemben. A végig szoros mérkőzést Axente tartotta kézben, s a véghajrában, amikor ellenfele győztes pont megszerzését hajszolta, birkózónk egy szép dobást bemutatva 4–0-val diadalmaskodott, és visszavágott a csoportkörbeli vereségért is. Axente két arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzéremmel megnyerte a strandbirkózó World Series +70 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit.
Az 50 kg-os súlycsoportban volt érdekelt a Sepsi-SIC másik sportolója, Maria Alexandra Cioclea, aki egy sikerrel, valamint két verességgel zárta a csoportkört, és nem jutott az elődöntőbe. Ezt a kategóriát egyébként a román Ștefania Claudia Priceputu nyerte meg, míg Cioclea a hetedik helyen végzett.
Az eredmény: * +70 kg: 1. Cătălina Axente (román), 2. Irina Pasicsnyik (ukrán), 3. Enrica Rinaldi (olasz) * 50 kg: 1. Ștefania Claudia Priceputu (román), 2. Emine Cataloglu (török), 3. Tetiana Profatilova (ukrán)… 7. Maria Alexandra Cioclea (román). (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.