Elutasították az EMSZ bejegyzését

2021. szeptember 27., hétfő, Belföld

A bukaresti törvényszék megalapozatlannak tartotta és elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését. A két kisebbik erdélyi magyar párt folytatja az együttműködést és fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen.

Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése. A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak. A fúzió révén létrejövő új párt bejegyzését csak a választások után indították el, hogy a fúzió bejegyzésének az esetlegesen elhúzódó bírósági procedúrája se sodorhassa veszélybe a választásokon való részvételüket.

Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott önkormányzati választásokon. Az EMSZ a magyar pártok helyi önkormányzati jelöltlistáira leadott szavazatok mintegy 11 százalékát szerezte meg, ami 312 önkormányzati képviselői mandátumot eredményezett. A tavaly decemberben tartott parlamenti választásokra az EMSZ egyezséget kötött az RMDSZ-szel, utóbbi a képviselőházi jelöltlistáján két helyet átengedett az EMSZ jelöltjeinek, így az EMNP-s Zakariás Zoltán és az MPP-s Kulcsár-Terza József is parlamenti képviselői mandátumot szerzett.

Pénteki közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon Mezei János MPP-elnök elmondta: bizakodtak az EMSZ bejegyzésében, hiszen a csütörtöki utolsó tárgyaláson sem az ügyész, sem a bíró semmilyen kifogást nem fogalmazott meg. A korábbi három tárgyaláson az ügyész által kért iratokat pótolták, a felvetett kérdéseket megválaszolták. Hozzátette: mihelyt megkapják a megindokolt határozatot, fellebbeznek ellene. Mezei arra is kitért, hogy jogászaik szerint a kérés megalapozatlanságára vonatkozó bírói bejegyzés nem azt jelenti, hogy nincs helye a kérésnek, hanem azt, hogy valami jogi akadályba ütközik a bejegyzés.

Csomortányi István EMNP-elnök értetlenségét fejezte ki a bírósági határozat miatt, és a román igazságszolgáltatás magyar ügyekben hozott „sajátos döntései” közé sorolta az ítéletet. Megjegyezte, hogy a magyar közösség hozzászokhatott ahhoz, hogy a különböző restitúciós, önkormányzati és egyéb ügyeiben furcsa ítéletek születnek. Hozzátette: az EMNP tíz évvel ezelőtti bejegyzési kérelmét is első fokon elutasította a bíróság, és csak másodfokon született meg a kedvező döntés. „Ez a határozat megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. Helyes, ha ezt a két pártot egyesítjük” – tette hozzá az EMNP elnöke. Megjegyezte: továbbra is él a két párt bíróságon bejegyzett politikai szövetsége, azonban mindaddig, míg a fúzió megtörténik, a két párt külön-külön is működik.

Az MTI kérdésére Mezei János elmondta: külső felek nem avatkoztak be a bírósági eljárásba, csak az ügyész fogalmazott meg kérdéseket, amelyeket azonban rendre megválaszoltak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2021-09-27: Jegyzet - Kuti János:

Sportos elnök (A múlt hét)

Régi elnökünkről Băsescuról mondták, hogy nagy játékos, pedig csak az agytornát gyakorolta, a kártyákat keverte cefetül, és a másik sportot, a sakkot is szerette, így kisakkozott magának két mandátumot. Iohannisról meg azt tartották, hogy ő hallgat és cselekszik. Az utóbbi időben inkább hallgatott és nem sokat tett. De viszont sportolni, azt szeret, sőt, még az utazásból is sportot űz.
2021-09-27: Belföld - :

Az új esetek csaknem felét Bukarestben jegyezték /FRISSÍTÉS: Háromszéki adatok/

A legutóbbi tájékoztatás óta 5655 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 28.000 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte a stratégiai kommunikációs törzs (SKT). Az új fertőzések csaknem felét, 2559 esetet Bukarestben regisztráltak. Egy nap alatt újabb 109 fertőzött személy (64 férfi, 45 nő) hunyt el az országban. Háromszéken a tegnap óta 12 fertőzött került nyilvántartásba.