Elegendő vakcina áll rendelkezésre, a harmadik dózis beadása érdekében az oltási központok bővített nyitvatartási idejét is le tudják födni megfelelő szakmai személyzettel, csak legyen, akit beoltani – vélekedik Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője. Megállapítása nem véletlen, hisz a háromszéki lakosság beoltottsága alig haladja meg a 20 százalékot, ami az igen alacsony (31 százalékos) országos átlag mögött is jóval elmarad.
A kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Központ egészségügyi személyzete köréből kerülnek ki az elsők, akik mától a helyi kultúrházban berendezett oltási központban kérik csoportosan a koronavírus elleni oltás harmadik adagját, ezzel is üzenni kívánnak a lakosságnak, hogy éljenek a lehetőséggel – közölte lapunkkal Monica Sporea kórházmenedzser. Az intézményvezető elmondta, az igénylések függvényében megnövelhető az oltási központ nyitvatartási ideje, kórházuk szakszemélyzete is részt vállal ebben a munkában.
Jelenleg a kovásznai szívkórházban tizennégy koronavírussal fertőzött beteget ápolnak, akik elsősorban a helyi városi kórházban, illetve a szívkórházban jelentkeztek tünetekkel, és mivel betegségük lefolyása nem súlyos, nem küldték tovább őket a megyei kórházba. Az intézmény menedzsere elmondta, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházzal kötött megállapodásuk alapján csak azokat a pozitív teszteredményű betegeket fogadják be, akik nem szorulnak intenzív terápiára, illetve nincs szükségük olyan kezelésre, amit ők nem tudnak biztosítani.
Mától minden háromszéki oltási központban kérhető a koronavírus elleni oltás harmadik dózisa: a Pfizer és a Moderna vakcina. Az országosan egységes számítógépes rendszerben szerepelnek azok adatai, akik megkapták az előző két oltást, de első körben a krónikus betegekre, az egészségügyben és a tanügyben dolgozókra, az idősekre számítanak – szögezte le Ágoston igazgató.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.