Leo Grozavu menesztését követően a Sepsi OSK vezetőedző nélkül lép pályára a 11. fordulóban. Az átmenetileg Ilyés Róbert és Kulcsár László irányította háromszéki csapat szombaton 19.30-tól a vendég FC Rapid ellen törheti meg kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát az élvonalbeli bajnokságban. A sepsiszentgyörgyi együttes és a háromszoros bajnok bukaresti gárda története során először találkozik egymással.
Az előző fordulóban a Sepsi OSK gól nélküli döntetlent játszott a Medgyesi Gázmetán vendégeként, míg az első hat mérkőzését megnyerő FC Rapid a legutóbbi négy összecsapásából hármat elvesztett, az előző fordulóban a vendég FC Voluntari győzött a Nemzeti Arénában. A 17 ponttal hatodik fővárosi csapat pozitív idegenbeli mérleggel rendelkezik, hiszen eddig még nem szenvedett vereséget, három győzelmük mellett egyszer döntetlent játszottak. A piros-fehér mezesek hazai környezetben csak egyszer nyertek ebben a szezonban, emellett kétszer osztozkodtak a pontokon és kétszer kikaptak.
„A Rapid jól kezdte a bajnokságot, viszont a legutóbbi négy meccsen hozzánk hasonlóan nyeretlenek. Nagyon nehéz találkozó előtt állunk, hiszen megváltunk a vezetőedzőtől, így csapatunkat a két másodedző vezényli, akik jól ismerik a labdarúgókat. Úgy érzem, kellett a változás, a játékosok hozzáállása pozitív. Remélem, az utóbbi fordulókhoz képest változik a játék képe, megtörjük a jeget, és végre ismét győzünk hazai közönség előtt. Szerintem a komoly hagyománnyal rendelkező újonc ellen az esélyesebbként kell pályára lépnünk, hiszen az előző idényben a negyedik helyen végeztünk. Ilyés Róbert ambíciós edző, különleges mérkőzésre számíthat korábbi csapata ellen, amellyel játékosként bajnokságot nyert, valamint kupa- és Szuperkupa-győzelmet is ünnepelhetett” – mondta Hadnagy Attila ügyvezető igazgató.
A 11. forduló programja: * ma: Mioveni–FC Argeș (18 óra), Chindia Târgoviște–FCSB (21 óra) * szombat: FC Dinamo–Aradi UTA (16.30 óra), Sepsi OSK–FC Rapid (19.30 óra) * vasárnap: FC Farul–FC Voluntari (16 óra), Kolozsvári CFR–Medgyesi Gázmetán (18 óra), U Craiova–Craiova (21 óra) * hétfő: Academica Clinceni–FC Botoșani (20.30 óra).
Háromszéki rangadót rendeznek
A harmadosztályú bajnokság 6. fordulójában háromszéki rangadót rendeznek szombaton 13 órától a Sinkovits Stadionban, ahol a házigazda Kézdivásárhelyi SE és az éllovas Sepsi OSK II. mérkőzik meg egymással. Az előző idényben az odavágó a felső-háromszéki csapat győzelmével zárult (3–0), míg a visszavágóban a megyeszékhelyi együttes diadalmaskodott (6–0).
A 6. forduló programja: * ma: Székelyudvarhelyi FC–Plopeni (15 óra) * szombat: Kézdivásárhelyi SE–Sepsi OSK II. (13 óra), Blejoi–Brassói Kids Tâmpa (15 óra), Barcarozsnyói Olimpic–Brassói SR (15 óra), FC Pucioasa–FC Hermannstadt II. (15 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.