Udvarházak faluja, Uzon

2021. október 1., péntek, Faluvilág

Megjártad magad Uzonban, mint Bakk Pista Brassót – alkalmazták rám is a helyi szólásmondást barátaim, pedig a mostani utam nem akármilyen, mesébe kell szőni a nagyközség múltját-jelenét, hétköznapi történéseit. Mert hiszen jelen nélkül gyökértelen a múlt.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A hely krónikása

Több éve annak, hogy bővebb kiadvány látott napvilágot Uzon monográfiája címmel.

– Nem kell azt monográfiának nevezni – mondta szerzője, Ambrus Lászlóné Imreh Anna nyugalmazott román–magyar irodalom szakos tanár – igazából Könyv Uzonról lenne a jó cím, már csak azért is, mert az azóta készült helytörténeti írásaimmal szándékomban áll még kibővíteni. Nem múltsirató, panaszkodó írást akarok az olvasó kezébe adni, hanem egy olyan könyvet, mely útmutató az elkövetkező generációk számára – írta a szerző a kiadvány fülszövegében.

Ebben a könyvben számos ma is élő uzoni szereplővel-visszaemlékezővel találkozunk, s az a lényeg, hogy a falusfelek olvasták, miképpen szövi-ványolja az író könyvvé az élő emlékezést. Ráérzéssel oldja meg a könyv szerkesztését: a település múltjának hiteles történelmét olyan szakemberek tollára bízza, mint Binder Pál és Cserey Zoltán, az udvarházak-építészeti emlékek fejezetet néhai Kónya Ádámtól veszi át, aki a Béldi-Mikes- és a Temesváry-kastélyok mellett még 15 kúriát és stíluselemeket őrző lakóházat írt össze. (Az alkalom hozta úgy, hogy Ambrusék e sorok íróját éppen lakóházukban, a műemlék Incze-kúriában fogadták.) A református egyház históriájának adatait a volt lelkész, Szabó József és a jelenlegi lelkipásztor, Ungvári Barna András szolgáltatta, az oktatás múltjáról Széplaki Károly, közelmúltjáról Szalad Árpád, jelenéről Szabó Margit igazgató tájékoztatta. Nem hiányzik belőle Uzon nagy szülöttének, néhai Beke Györgynek egy-egy írása sem. A demográfia, a zsidókérdés, a cigányság, az általános közművelődés áttekintése, a hagyományok, helyi népszokások, élő népművészet, sportélet, határjárás leírása a szerző saját gyűjtéséből született. A kollektivizálás helyi eseményeit bemutató pontos tudósítás tanulságos és hasznos. Tudomásunk szerint egy bővebb monográfia is készülőben van Uzonról a Székelyföld falvai sorozatban a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában.

– Uzon és környéke, annak múltja, lakói, eseményei mindig érdekeltek – mondotta Ambrus Anna. – Nagyanyám nagy mesélő volt. Sokat emlegette a menekülést. Uzonnak volt illata, mindig tudtuk, hogy odaégett-e a malota vagy nem, volt fúvógyára, amely mindennap egy órakor fújni kezdett. Mesélt a második világháborúról, amikor Temesváry úr tartott az oroszoktól, s elengedte az összes szeszt, hogy ne tudjanak többet inni a katonák, nehogy a többre több legyen. Akkor nagyanyám olyan serdülő forma leányocska volt, s tartott ő is a dorbézoló katonáktól, akik, amikor megpillantották a családi kicsi harmonikát, tépni kezdték ki egymás kezéből, s ezalatt ő kifutott a mezőre és egy éjjel a törökbúzában hált. Nagy színdarabolók voltak az uzoniak. Imreh Ferenc, a jegyző 1946-ban írt egy színdarabot, s olyan címet adott annak, hogy kedvére legyen az akkori elöljáróknak: Érik a rozs volt a darab címe. Éljen Gróza Péter-idők jártak akkor, s hittek benne. Érett is a rozs, csak nem nekünk érett! Rossz évek következtek, a család alig tudott megmenekülni a kiemeléstől.

A házigazda és férj, Ambrus László nyugdíjas testnevelő tanár széles e táj madárismerője-barátja, örömmel újságolta, hogy rövid időn belül egy vándorsólyom boldog gazdája lesz.

– Ez nem kerecsensólyom – mondta –, az a turulmadár jelképes megtestesítője. Nem él a mi vidékünkön, csak az ürgékben gazdag alföldi-sztyeppei vidéken honos, de van Uzonban egy valódi turul is, fából faragott, állatorvosunk, dr. Bölöni Sándor udvarán látható.

 

Ambrusné Imreh Anna

 

Honszeretők és köves emberek

„Egyetlen embert sem ismerhetek igazán, amíg nem tudom róla, hogy szereti-e az édesanyját és a szülőföldjét. Önmagamat is csak ezen mérhetem le, őszinte belső számvetéssel” – olvassuk Beke György (1927–2007), Uzon szülöttének vallomását. – „Számomra a kettő rég ugyanazt jelenti, mióta anyámat csak a temetőben látogathatom meg, a falu felső végében. A Feketeügy itt csöndes, nem úgy, mint lentebb a gátnál; néma hullámok fogózkodnak egymásba, és simulnak el a kanyarban. Itt fürödtünk gyermekkoromban. Anyai nagyszüleim mellett visz el a keskeny út, naponta eljártam arra, de akkoriban nem éreztem különösebb elfogultságot. A gyermeknek még nincs emlékezete,… nagyanyám vonásait alig tudnám felidézni. Nagyapám azonban képzeletemben ma is itt él velem. Beteg voltam, leült az ágyam mellé és mesélt. (...) Új iskolát építettek szülőfalum főterén. Az alapok kiásásakor egy koponya került elő. Rajta repedés. Az egyik tanár bevitte az iskolába. A gyermekek most ezen tanulják a koponyacsont alkotórészeit. Elfogultság nélkül nézik, pedig talán valamelyik ősük. Játszhatom az idővel, ha éppen akarok, hiszen itt minden századra jutott szenvedés, harc és áldozat. A falut a labancok földig égették. Mert Uzon kuruc falu volt. Menekült a népe, át a hegyeken; egy öreg tanító vezette. Vráncsában találtak menedéket, onnan jöttek vissza, ahogy csillapult a vész.”

Beke György József Attila-díjas író a magyar történelmi kapcsolatokat kereső vidéki riportok nagy mestere az uzoni iskola tanulója volt, s amíg tehette, mindig hazalátogatott. Jómagam már csak a Székely Mikó Kollégium nyolcadikos gimnazistájaként emlékszem rá, akiket nekünk, fikáknak, hogy tiszteljük a korkülönbséget – Domokos Gézával együtt – Beke úrként kellett megszólítanunk.

Arról, hogy maga is uzoni kisdiák volt, az író és költő Czegő Zoltán sem feledkezik meg.

Uzon iskolája az egyik legrégebbi Sepsiszéken. A Mikes família adományozta helyen teljesen megújult, egykori jótevőjének, Tatrangi Sándornak a nevét viseli, amire büszkék is mindenkori tanulói. Faluriporterként gyakran írtam magam is a Tatrangi-iskoláról. Jelenleg harmincnyolc pedagógus oktatja ott a környék közel négyszázat kitevő gyermekseregét.

Uzonnak – régebb hagymásoknak is nevezték a falut – két „köves emberként” ismert lakosa is van: Mannai István és Antal Béla. Mannai udvarán az ország számos kőbányájának kőzete van közszemlére téve. Tehergépkocsi-vezetőként egy-egy különlegesnek tűnő darabot feldobott autójára, s egyszer csak azon vette észre magát, hogy udvara a vidék egyik leggazdagabb kőzetgyűjteményének ad helyet. Antal Bélát pedig újabban azok a többtonnás vándorkövek foglalkoztatják, melyek elképzelése szerint még a jégkorszak idején kerülhettek messziről az uzoni határba is.

 

Új köntösben a Pünkösti-kúria

 

Derék famíliákról és a jelenről

Családkutatóként tudom, hogy az örmény-magyar származású szamosújvári és gyergyói gyökerű Temesváry família a XVIII. század végén már Uzonban lakott. Szolgálták a közjót, adományozott telkükre épült a római katolikus templom (1918–1922). A pávai Vajnák fundusán építtették fel eklektikus-empire stílusú kastélyukat.
Temesváry Jánosnak (1925–1960) kijutott a világháború utáni rendszer kegyetlenségeiből. Kuláklistára tették őket, vagyonukat államosították, dobrudzsai kényszermunkára került, kiutasították az országból. Temesváry Jánosné Gerlóczy Mariette megrázó könyvet írt a kitelepítésről, a dobrudzsai évekről (Két ország közt félúton, Csíkszereda, 1998). „Sajnos az utolsó generáció és nagynéném nagyon megszenvedték a történelmi eseményeket, így a család maradékai megérdemlik ezt a megemlékezést!” – írta a Budapesten élő Gerlóczy Judit közgazdász, a kastély jelenlegi résztulajdonosa e sorok szerzőjének kérésére.

Temesváry János (1891–1964) érdemes hegedűművész, a Waldbauer–Kerpely-vonósnégyes tagjaként játszott Bartók Béla Magyarországon létrehozott első négy, valamint Kodály Zoltán mindkét vonósnégyesében.

A másik uzoni nemes família, a Pünköstiek szintén kivették részüket a haza szolgálatából. Ott voltak már az 1614-es lustrán, a XVII. század derekán két alkalommal nyertek nemeslevelet. Pünkösti György harci tetteiért 1659-ben jobbágyokat nyert a fejedelemtől Uzonban, török fogságba került és sok más magyar fogollyal, halálraítéltekkel együtt a konstantinápolyi Héttoronyban raboskodott. Ma is álló, dupla tetős uzoni kastélyuk lakója Pünkösti Gergely (1820–1912) 1848–49-es őrnagy volt, Bem tábornok közvetlen segéde, aki az 1848. május 30-i alsócsernátoni népgyűlésben katonarendű és jobbágynépek jelenlétében hirdette ki a jobbágyterhek megszűntét. Lengyel László faragta emlékkopja őrzi nevét az uzoni emlékparkban. A család uzoni műemlék kúriájának teljes felújítását a közelmúltban fejezték be.

A községi tanács, Ráduly István volt községvezető, Bordás Enikő polgármester, az egyháziak, Ungvári Barna András református lelkész, egyházmegyei főjegyző, Elekes Szabolcs katolikus plébános közösen munkálkodtak-munkálkodnak a nagyközség haladásáért.

– Megkezdjük a Pünkösti-kúria bebútorozását, amire van költségvetési alap, következik a licit – tájékoztatott a polgármester. – Nekifogtak az új központi óvoda építésének is szabadidőparkunkban. Bekötjük a Feketeügy élő vizét a holtárokba, hogy menthessük a vízi élővilágot, a madárszállót. Terv készül a csatolt települések közművesítési hálózatának bővítésére, és munka alatt van a földgáz bevezetésének terve is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 488
szavazógép
2021-10-01: Sport - :

Három gólt kapott a Barcelona (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

A Manchester United Cristiano Ronaldo ráadásban szerzett góljával 2–1-re győzött a Villarreal ellen, míg a Barcelona háromgólos vereségbe szaladt bele a Bajnokok Ligája-csoportkör második fordulójában.
2021-10-01: Élő múlt - :

Lázítok, másként nem tehetek (Egy szekusdosszié margójára / 3.)

Székelykeresztúron, ahol az árvaházban tanítottam, „jónevű” fenyegetőmet „Könyves elvtársnak” hívták, s követői jobban elbántak velem, mint ő maga. Akkor csak azért fenyítettek meg – közvetve, vagyis azáltal, hogy igazgatómat s kollégáimat próbálták ellenem hangolni –, mert én, aki ott főleg romántanár voltam, magyar–francia szakosként összehoztam Móricz Zsigmondra emlékezve egy irodalmi vetélkedőt a keresztúri iskolák tizedikes diákjainak. No, és ápoltam külföldi kapcsolataimat, többek közt amerikai baráttal is leveleztem. Meg olyasmit írtam a Korunkban az árvaházról, amelyet gyermekotthonnak kellett nevezni, hogy azt nem lehetett az ablakba tenni: megemlítettem a szegényes anyagi, nevelési és pszichés helyzetet, s az sem sokat segített, hogy Gyermekotthoni gondok nevezetű írásom Gyermekotthoni gondolatok címmel jelentették meg.