Az öt tételben bemutatott megújulási rituálét mintha egy szőlőfürtre kívánná fűzni a rendező, amelyen a szőlőszemek a bor életének egy-egy állomását jelentenék. Saját meglátásomban teszi ezt az esztendő ünnepköri szimbolikájának végigvezetésével, még úgy is, hogy két párhuzamos szálon fut a képek jelentéstartalma. Szent János napján megszentelik a bort, a szakrálishoz közeli képsorok után a vigasságé a szó, majd minden kezdődik elölről: új szőlő, új bor, új áldomás. Ezzel párhuzamosan fel-felvillan a krisztusi út, ami a születéssel kezdődik és a feltámadással ér véget.

A talpig fehérben megjelenő Hoffman Anna a Felkelvén én jó reggel hajnalban kezdetű csángó dallal csodálkozik rá a rengő bölcsőcskében fekvő kis Jézusra (érdemes lenne gyakrabban kihasználni ezt a gyönyörű hangot), egy későbbi jelenetben Mária (Erőss Judit) és Jézus (Hoffman Anna) énekelt párbeszéde hangzik el a csángó Aranymiatyánkban, amely Krisztus útját vezeti végig virágszombattól nagyboldogasszony napjáig.

Ha már a krisztusi útnál tartunk, szólnom kell egy számomra megmagyarázhatatlan mozzanatról: a keresztfák alatt harsányan nevetgélnek lányok fehérben – ugyanabban a jelmezben korábban Máriaként jelentek meg –, s bár vélhető utalásnak, hogy a keresztre feszített Krisztust is sokan kinevették, a megoldás kimondottan visszatetsző. Amint az is szerencsésebb lett volna, ha a szentséget szimbolizáló három arany kehely inkább marad jelzésként a háttérben, és kevésbé válik mulatozók borospoharává. Értem én, hogy abból inni különös kegy, de dobálózni vele...

A Küküllő mente köztudottan híres borvidék, táncai és zenéje révén szintén kiemelt helye van a hagyományok terén. Néhai nagy öregek táncával jelezte a társulat, hogy az ő csizmájukon is újraéledhetnek a pontozók vidékének legszebb férfitáncai, a szőlő összetaposására utaló, a borospincék hordóin eljárt táncok pedig külön jelentőséget kölcsönöztek az előadásban ennek a virtusnak. Magyarszentbenedek, Szásznagyvesszős, Lőrincréve, Magyarózd táncaiból merítettek, dicsői cigánytáncokkal érzékeltették a cigány népességgel való együttélést a Küküllő vidékén, és szintén ez indokolja a román botoló, a haideu jelenlétét is.

Mindez nem lett volna elég ahhoz, hogy a produkció néptáncszínházi előadássá váljék, ha Ivácson László nem hagyott volna teret a színházi vonalvezetésnek is, és az előadás zenei szerkesztőjeként Fazakas Levente nem nyúlt volna olyan hangzásokhoz, amelyek nem szorították háttérbe a Küküllő menti muzsikát, inkább kiemelték azt és gazdagították. Hogy a Heveder prímásának hogyan jut eszébe a neves magyarországi dzsesszmuzsikus, Dresch Mihály szaxofonját is segítségül hívni és azt úgy beilleszteni az előadás hangzásvilágába, hogy ha nem lenne ott, akkor hiányozna, ez talány. Tény ellenben, hogy a Háromszék előadásainak igen nagy erőssége a zene, még akkor is, ha időnként felvételről is bejátszanak részeket, hisz az is okkal történik és az is Fazakas Levente szerkesztésében.  

A rendező ezúttal (is) találóan használta ki, hogy a zenészek – Bajna György, Fazakas Albert, Fazakas Levente és Szilágyi László – nem csak jó muzsikusok, hanem táncolni is tudnak, színpadi jelenlétükkel is új színt visznek az előadásnak.

Furik Rita jelmezei szintén ráerősítenek a jelenetek jelentéstartalmára, a Zayzon Ádám által készített kellékek nemcsak találóak, de minőségiek, használat közben sem lehet rájuk panasz. Az a tény, hogy az egyes jelenetsorokat más-más koreográfusok készítették – Kis István, Kis-Demeter Erika, Farkas Tamás, Farkas Ágnes, Tőkés Zsolt, Tőkés Edit, Melles Endre, Tekeres Gizella – szintén a rendezői koncepciót dicséri, hisz az esztendő ünnepköri szokásait, az idő teltét jelző évgyűrűk egyes megállóinak megújító mozzanatait mindenki másként éli meg, és éppen ettől a sokféle megközelítéstől hiteles az Átöltözés.

„Fölfelé megy borban a gyöngy; / Jól teszi. / Tőle senki e jogát el / Nem veszi.” A Vörösmarty Mihály Fóti dalából kölcsönzött sorok és a többi, Laczkó Vass Róbert előadásában (felvételről) elhangzó szöveg ráerősít mindarra, amit látunk és hallunk az Átöltözésben. És közben egy kicsit mi is átöltöztetjük lelkünket, elménket. Ezt kaptam én az előadástól, ezért (is) emelem poharam.