Közel kétszáz első évfolyamos hallgató ünnepélyes diákká avatásával nyitotta meg az új tanévet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centruma tegnap Nagydobronyban.
A nagydobronyi református templomban tartott ünnepségen Balogh János, a helyi szakképzési központ igazgatója köszöntőbeszédében kiemelte, hogy az idei tanévnyitót rendhagyó módon együtt ünnepelte az Egán Ede Szakképzési Centrum három kihelyezett központja – a nagydobronyin kívül a beregszászi és a tiszapéterfalvi intézmények elsőseit is itt avatták diákká. Az új tanévben tizenkét szakon 198 diák kezdte meg a tanulmányait. „Képzéseinken, Kárpátalján, egyedülálló módon magyar nyelven, ösztöndíjjal kapnak szakmát a diákok” – húzta alá Balogh János, megköszönve az anyaországi támogatást.