Ismét jelentős mennyiségű szelektív hulladékot gyűjtöttek be a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesületének (ZIKE) önkéntesei: másfél tonna elektronikai hulladék, háromszáz liter használt étolaj, négyszáz kilogramm papír és 150 kilogramm üveg volt a szombati „termés” eredménye.
Egyed Emőke, az egyesület vezetője elmondta, bár az előző gyűjtésekhez képest kisebb mennyiséget vettek át, de örvend annak, hogy a barótiakat nem az motiválta, hogy az elektronikai hulladék fejében a következő számlán a Tega kilónként jóváír harminc banit vagy kapnak öt liter virágföldet, hanem a környezettudatosság.
„Rengeteg hűtőt, televíziót, mosógépet, számítógépet, rádiót, mikrohullámú sütőt hoztak be, sőt, laptop és telefon is akadt szép számban. Jó hír, hogy a barótiak is egyre tudatosabban szabadulnának a régi tárgyaktól, sőt, a visszajelzéseik szerint még fizetni is hajlandóak lennének, csakhogy olyan helyre kerüljenek, ahol újrahasznosítják őket. Mivel a világban egyre több elektronikai felszerelést gyártanak, úgy vélem, a hétvégi eseményhez hasonló gyűjtésre is egyre nagyobb szükség lesz” – nyilatkozta a ZIKE vezetője.
A márciusban, júniusban és az október elején tartott gyűjtés során összesen 5,3 tonna elektronikai hulladéktól, 785 liter használt olajtól, és közel fél-fél tonna papírtól és üvegtől mentesítették Barótot. Télen valószínűleg nem kerül sor újabb hulladékszüretre, de arra kérnek mindenkit, legyenek türelemmel, a fölöslegessé vált tárgyakat tárolják megfelelőképpen, tavasz elején minden bizonnyal gondoskodnak az elvitelükről.