Többéves huzavona, bürokratikus akadályok sorozatát követően végre felépült a népes nagyközség ravatalozóháza a rétyi református templom és az Antos família családi sírboltja közelében, a Dobolyka-tető mellett. Hálaadó istentiszteletre gyűltek egybe a helyiek és a meghívottak vasárnap a templomban, majd felavatták a ravatalozóházat.
Deák Botond lelkipásztor Nehémiás perzsa tartományi helytartó, a jeruzsálemi városfal felépítőjének és krónikásnak történetét választotta ünnepi igehirdetése alapjául, aki nagy akarattal, kitartással vitte győzelemre a védő falak megépítését. Minden időkben siker koronázta a kitartással és szorgalommal megteremtett eredményt – hangsúlyozta, hozzátéve, Nehémiás bibliai példája hasonlít ahhoz a munkához, amellyel a rétyi önkormányzat megépíttette a ravatalozóházat.
Déli harangszókor az új épület előterében folytatódott az avatóünnepség. Deák Botond röviden vázolta az épület megszületésének folyamatát, üdvözölte a ravatalozó tervezőjét, Zágoni Aladárt, aki nagylelkűen felajánlotta az általa megálmodott tervet, Rácz Gábort, a kivitelező erdővidéki Zöld út Kft. tulajdonos vezetőjét, az időközben megjelenő akadályok leküzdésével is megbirkózó Kisgyörgy-Kósa Zoltán munkatelep-vezetőt, az építményt finanszírozó helyi önkormányzatot vezető Dombora Lehel polgármestert, a presbitériumot, az avatón megjelent lelkészeket, meghívottakat és résztvevőket.
Ünnepi beszédében Dombora Lehel polgármester megjegyezte, el kell felejtenünk a közbejött bürokratikus akadályokat azért, hogy örvendeni tudjunk a megszületett épületnek, melynek a költségei megközelítették az 500 ezer lejt. Terveik szerint jövő évtől ravatalozót építenek a komollói és a bitai közösség részére is. Zágoni Aladár építész elmondta, az alkotó ember álmának a megvalósulását jelenti eme épület, melynek terve gelencei megrendelésre született, de mint fogalmazott, az ingyen felajánlott terv most Rétyen valósulhatott meg. Számomra marad a sikerélmény és az öröm, a megálmodott épület látványa – hangoztatta Zágoni Aladár.