A közgazdasági és közigazgatási szakon távoktatásban kezdték az új tanévet, a környezettudomány szak hallgatói személyesen is részt vehetnek az előadásokon, szemináriumokon és a gyakorlati órákon a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán.
Lapunk érdeklődésére Cziprián-Kovács Loránd tagozati igazgató elmondta, az egyes karok határozata alapján szervezik meg az oktatást, ezt követik Sepsiszentgyörgyön is, ezért van különbség szakonként a tanítás módja között. Mivel a kolozsvári Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar úgy döntött, hogy hagyományos módon, vagyis személyes jelenléttel tanít, ezt a helyi szakon is be kell tartani – mondotta. Kérdésünkre, hogy egyéni, illetve kiscsoportos megbeszélésekre, konzultációkra van-e lehetőség, a tagozat vezetője elmondta, az órán kívüli tevékenységekre vonatkozóan nagyon szigorúak a járványügyi szabályok. Az egyetem épületébe való belépésnél igazolni kell a védettséget. A maszk kötelező, a tantermekben a helyek legtöbb felét szabad elfoglalni, a tevékenység legtöbb egy órát tarthat – ismertette az intézményvezető.
Idén hatvannyolc elsőéves van az alapképzésen, huszonheten a közigazgatási és huszonöten a közgazdasági tanszéken tanulnak, tizenhat gólya van a környezettudományi szakon, ahol negyven hallgató tanul magyar tannyelvű csoportokban. A három képzési területen összesen 320 diákjuk van, ebből 181-en alapképzésben. Az üzletgazdasági tanszéken is van alap- és magiszteri képzés, előbbinek hetvenhat, utóbbinak hatvanhárom hallgatója van.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.