A Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában tegnap kisorsolták a 2021–2022. évi Román Kupa nyolcaddöntőinek párosításait. A 2020-ban kupadöntőt játszó Sepsi OSK az élvonalban újonc U Craiova otthonában harcol a negyeddöntőbe jutásért, a címvédő Craiova a harmadosztályú Nagybányai Minaur vendégeként játszik, míg az FCSB és az FC Voluntari az Anghel Iordănescu Stadionban csap össze.
A nyolcaddöntőben tíz élvonalbeli, négy másodosztályú és két harmadosztályú csapat érdekelt. A mérkőzéseket október 26. és 28. között rendezik, a továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el, az alacsonyabban rangsorolt együttes játszhat hazai pályán.
A háromszéki és a Dolj megyei csapat korábban még egyszer sem találkozott, azonban ezúttal rövid időn belül kétszer is farkasszemet néznek, hiszen az októberi kupamérkőzést követően november elején szintén Olténiában játszanak bajnoki találkozót. A tizenhatoddöntőben a Sepsi OSK és az U Craiova is egygólos győzelmet aratott a rendes játékidőben, előbbi az FC Farul Constanța, utóbbi a Petrolul Ploiești vendégeként.
Mivel hétfőn a háromszéki klub engedélyt kapott az új sepsiszentgyörgyi stadion használatba vételére, tegnap hivatalossá vált, hogy a Sepsi OSK október 16-án, szombaton 17.30-tól már új otthonában lép pályára az FC Voluntari ellen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.
A bajnokságban tíz mérkőzés óta nyeretlen sepsiszentgyörgyi gárda a bajnoki szünetben továbbra is vezetőedző nélkül készül, azonban sajtóértesülések szerint Bölöni László az első számú jelölt a kispadra. A hírek szerint a Sepsi OSK elnöke, Diószegi László egyelőre a 68 éves szakember válaszára vár, majd csak ezt követően tárgyal a jelöltlista többi tagjával. További lehetőségként felvetődött Costel Gâlcă, Nicolae Dică, Mihai Teja és Marius Șumudică neve is.
A nyolcaddöntő párosítása: FC Buzău–Dunărea Călărași, Temesvári Politehnica–FC Rapid, Filiași–FC Hermannstadt, FC Voluntari–FCSB, U Craiova–Sepsi OSK, Nagybányai Minaur–Craiova, FC Dinamo–FC Argeș, Medgyesi Gázmetán–Chindia Târgoviște.
Mutu a tizenegyedik leköszönő vezetőedző
Az edzői pályafutása elején járó Adrian Mutu és az U Craiova hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott, miután a Dolj megyei csapat vasárnap vereséget szenvedett a városi riválistól az élvonalbeli bajnokság 11. fordulójában. A gyengébbik olténiai gárda a legutóbbi hét játéknapon egyetlen bajnokit sem tudott megnyerni, a korábbi neves csatár vezetésével 13 forduló alatt kilenc pontot gyűjtött, jelenleg a 13. helyet foglalja el a rangsorban.
Az U Craiova hiába jutott nyolcaddöntőbe szeptemberben, mert ez a siker kevésnek bizonyult Mutu számára. A 42 éves szakember a városi rangadó után még azt nyilatkozta, nem nyújtja be a felmondását, hétfőn viszont a klub megköszönte a 77-szeres román válogatott csatár munkáját. Adrian Mutu edzőként korábban a 21 év alatti román válogatottnál, az arab emírségekbeli al-Vahda FC korosztályos alakulatánál, az FC Voluntari csapatánál dolgozott, rövid ideig sportmenedzseri tisztséget is betöltött a Román Labdarúgó-szövetségben.
Román sajtóhírek szerint az U Craiova vezetősége és Marius Șumudică tárgyalásba kezdtek az együttes átvételéről, viszont felmerült a Sepsi OSK két korábbi szakvezetője, Eugen Neagoe és Leo Grozavu neve is, mint lehetséges utód. Adrian Mutu távozásával már a tizenegyedik edzőváltás következik be a szezonkezdés óta a román első osztályban, vagyis a klubok fordulónként átlag egy trénert váltottak le. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.