SepsiszentgyörgyIdén is támogatják a laptopvásárlást

2021. október 7., csütörtök, Közélet

Igény volt rá, ezért a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ebben a tanévben is támogatja a pedagógusokat abban, hogy okoseszközt – laptopot vagy táblagépet – vásároljanak a távoktatáshoz. Vargha Fruzsina alpolgármester elmondása szerint a feltételek nem változtak.

Az egyenként 1500 lejes hozzájárulást azok a sepsiszentgyörgyi közoktatásban dolgozó óvónők, tanítók és tanárok pályázhatják meg, akik az elmúlt öt évben nem vettek részt hasonló, országszintű vagy helyi programban. A kéréseket október 20-ig kell leadni, az eszközöket pedig november 30-ig kell beszerezni. Azoknak, akik drágább gépet akarnak venni, maguknak kell felpótolniuk a hiányzó összeget.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a koronavírus-járvány első évében, tavaly összesen ezernél több okoseszköz beszerzését támogatta: az első körben a tanárok és tanítók számára könnyítette meg az online oktatáshoz való műszaki körülmények megteremtését, majd az óvónőkre és a nagycsaládosokra is kiterjesztette a programot. Remélték, hogy idén már nem lesz rá szükség, de a járvány rosszul alakul, ezért folytatják. (demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-10-07: Máról holnapra - Nagy D. István:

Elég a játékból!

Ha a dicséretről lekéstünk, a szidásért már kár sietni – szokták mondani, főképp azoknak, akik egy esti, elhúzódó baráti beszélgetésen nem sietik el a hazatérést. Valahogy így láthatta Klaus Iohannis államfő is, aki miután megnyúlt arccal egy egész ország előtt tudomásul vette, hogy az aktuális kedvence által vezetett kormány megbukott – nem is akárhogy! – másnap ügyesen elvonult az egyre siralmasabb itthoni állapotok közül Szlovéniába, az éppen zajló informális EU-csúcsra.
2021-10-07: Közélet - Fekete Réka:

A hétre betervezett műtéteket még elvégzik (Megyei kórház)

Harminckét fertőzött pácienst ápolnak a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház Covid-fertőzőosztályán, ezen kívül három fertőzöttet a sebészeten, hatot az intenzív terápián látnak el – közölte tegnapi tájékoztatóján András-Nagy Róbert, az intézmény menedzsere.