Élt az erdőben egy nyúl. Jól él nyáron, semmi gondja, hej, de télen sanyarú a sorsa – szérűre kell mennie, onnan zabot csennie.
Elmegy egyszer egy paraszthoz, parasztember szérűjére – ott van már egy falka nyúl. A mi nyulunk így beszél:
– Nem bajuszkám van: araszos bajszom, nem lábacskám, roppant mancsom, nem fogam van, agyaram van. Nem félek én senkitől.
Elfecsegték a nyulak a holló nénének, mivel kérkedett a társuk. Az pedig a nagy kérkedő keresésére indult. Rá is talált egy fa tövében. Megijedt a nagy legény.
– Holló néne, ó, jaj nekem, soha többé nem kérkedem!
– Halljam, hogy kérkedtél!
– Nem bajuszkám van: araszos bajszom, nem lábacskám, roppant mancsom, nem fogam van, agyaram van!
Megcibálta szelíden a
holló.
– Ne dicsekedj máskor!
Egyszer kerítésre szállt le a holló, a kuvaszok megtámadták: húzták, tépték, rázták, cibálták. Meglátta ezt a mi nyulunk: „Segítek én rajta!” – gondolta magában.
Felszökkent a dombra, és ott békésen megállott. A kuvaszok észrevették, odahagyták a holló nénét, s a nyúl után eredtek. Elröppent a holló, fel a kerítésre. A nyúl meg elszaladt a kuvaszok elől. Találkozott nemsokára ezzel a nyúllal a holló néne, s
lekiáltott néki:
– Nem kérkedő vagy te: igazi vitéz vagy te!
(Rab Zsuzsa fordítása)
