Ismét 16 ezerhez közelít az egy nap alatt azonosított új koronavírus-fertőzöttek száma Romániában – ezekre több mint 69 ezer teszt elvégzése nyomán derült fényt. A kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint a fertőzéshez köthető halálesetek száma továbbra is igen magas, négyszázhoz közelít.
A legutóbbi jelentésben szereplő 15 733 új esetből 34-et Háromszékről jelentettek (ezzel a megye fertőzöttségi mutatója 2,68-ra emelkedett), Hargita megyében 117, Maros megyében pedig 312 új megbetegedést jegyeztek. Az új esetekkel 1 398 264-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma, míg a gyógyultnak nyilvánítottaké 1,2 millióhoz közelít.
A kórral összefüggésben 390 halálesetről is beszámoltak a hatóságok, ezekből 8 korábbi eset, köztük háromszéki is szerepel a jelentésben. A legfiatalabb áldozat a huszonéves volt, a legtöbben azonban a hatvanas (közel százan), illetve hetvenes-nyolcvanas korosztályba tartozók. Az elhunytak zöme társbetegségekben is szenvedett, 351-en nem voltak beoltva koronavírus ellen, a 39, korábban beoltott áldozatnak – egy kivételével – más betegsége is volt.
Az ország kórházaiban 17 432 fertőzöttet látnak el a szakemberek, közül 1676-an intenzív terápiára szorulnak. Ugyancsak kórházi ellátás szükséges 486 kiskorú páciens esetében is, közülük 35-öt ápolnak az intenzív osztályon.
Bukarestben szerdára elérte a 15,1-et az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma – derül ki a fővárosi közegészségügyi igazgatóság honlapján közzétett adatokból. Egy nappal korábban még 14,71 volt a fertőzöttségi ráta a fővárosban, míg egy hónappal ezelőtt 1,52 volt a fertőzöttségi mutató Bukarestben.
Magyarországi ismét segít
Ötven koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra Magyarország Romániától – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. A tárcavezető szerint Romániában rendkívül komoly kihívásokkal küzdenek a járványhelyzet tekintetében, nagyon sok a súlyos beteg, nagyon sok a napi esetszám. Az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel abban a kérdésben, hogy Magyarország miként tudna segítséget nyújtani Romániának ebben a rendkívül nehéz helyzetben. Korábban lélegeztetőgépeket és favipiravir hatóanyagú gyógyszert is küldtek, azonban ennél egy nagyobb kérése is volt a romániai kormánynak. Ez arra vonatkozott, hogy Magyarország vegyen át súlyosan beteg koronavírusos fertőzötteket intenzív kezelésre, ugyanis a romániai egészségügyi ellátórendszer leterheltsége sok esetben már a határon mozog. A miniszter hangsúlyozta: ezért úgy döntöttek, hogy segítenek Romániának, és 50 covidos beteget vesznek át intenzív ellátásra. Ők a szegedi és a debreceni klinikákra kerülnek.
Sorra zárnak be az iskolák
A koronavírus-fertőzéstől tartó szülők kérésére hivatkozva sorra zárnak be az iskolák, amelyeknek a jelenlegi szabályozás szerint elvileg csak akkor kellene áttérniük a távoktatásra, ha a közösségben megjelenik a fertőzés. Szerdától több mint 300 iskola költöztette az internetre az oktatást országszerte. Ezek kevesebb, mint egynegyedét záratta be a megyei közegészségügyi igazgatóság a közösségben megjelent fertőzés miatt, többségüknél viszont a tanintézmény vezetése saját hatáskörben döntött a távoktatásra történő áttérésről, arra hivatkozva, hogy a szülők félnek az iskolába engedni a diákokat a fertőzésveszély miatt. Bukarestben az iskolák egynegyede már bezárt. Mint ismert, jelenleg a főváros és környéke az ország legfertőzöttebb térsége: Bukarestben a lakosság 15,1, a fővárost övező Ilfov megyében pedig a lakosság 15,5 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az utóbbi két hétben. Hétfőtől legalább kéthetes időtartamra Ilfov megye valamennyi iskolája online oktatásra tér át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.