Iochom István legújabb kötetérőlIdőkapuk múltba és jövőbe

2021. október 17., vasárnap, Kultúra

Nagy öröm és megtiszteltetés Iochom István legújabb kötetét bemutatni, ugyanakkor nehéz feladat is, hiszen őt választott szűkebb pátriájában mindenki ismeri, írásait mindenki olvassa. Nem nagyon van olyan ember, aki ne ismerné a nevét, s azokét, akik interjúiban, bemutatott eseményeiben szerepelnek. Iochom István Felső-Háromszéken AZ ÚJSÁGÍRÓ, az örökmozgó, mindenről tudósító, akit hétfőn, kedden vagy vasárnap, a nap bármelyik órájában meg lehet keresni, ha valami fontos közlendője támadna az embernek. És az is ő, aki bárhol is legyen, bármivel elfoglalva, ha említésre méltó esemény történik, biztosan tud és ír róla. Aztán ha e közlendők közül akad, ami időtálló vagy a közösségünk számára fontos, akkor ezeket az írásokat a napilapnál maradandóbb, könyv formában is rendelkezésére bocsátja az érdeklődőknek. E folyamat során az írások – bár tartalmukat tekintve nem változnak –, a közösségre tett hatás tekintetében jelentős átalakuláson mennek át. A közösségformáló publicisztikából egy közösség formálódásának, alakulásának tanúságtételévé válnak így, kötetben összegyűjtve. 

Mindig is azon a véleményen voltam, hogy egy közösség alakulása során óriási felelősség nehezedik a sajtóra. Láthatatlan erő ez, ami észrevétlen alakítja, irányítja, s bár nem mindig pozitív értelemben használjuk, jelentős mértékben befolyásolhatja is egy közösség figyelmét, működését. S mint ilyen láthatatlan erők mozgatta befolyásoló tényező, a jövőre is nagy hatással van. Példát mutat, követésre érdemes mintát, vagy éppenséggel figyelmeztethet arra is, hogy melyek azok a zsákutcák, ahol egy közösség sorsa megbicsaklik, elakad, tévútra terelődik. Aztán akinek van füle, hallja, akinek van szeme, látja. Elkerüljük vagy újra besétálunk a zsákutcába. Kötetben látni, újra fellapozni az elmúlt húsz esztendő történéseit, a figyelem középpontjában álló eseményeit, időutazás. Múltba és jövőbe nyílnak ki időkapuk. Itt már jártunk, és újra erre menni tanácsos. Itt már jártunk, és újra erre menni veszélyes. Lényegét tekintve ez a minimum, amiért érdemes újraolvasni ezeket a történeteket.

Az esztelneki dajka című kötet az elmúlt húsz év publicisztikai írásaiból, interjúkból kerekedett önálló kötetté, harmadikként abból a sorozatból, amely a Kézdiszékért Egyesület gondozásában jelenik meg, mondhatni, közösségi összefogás eredményeként. Bár én ezt a sorok közül olvastam ki, az is egyfajta jelzés, hogy kik járultak hozzá ahhoz, hogy ezt a kötetet a kezünkben tarthassuk. Megtisztelő, hogy térségünk négy jellegzetesen kézdivásárhelyi vállalkozása, a könnyűipar, a mezőgazdaság, a szállítás-kereskedelem és az őshonos élelmiszeripar képviselteti magát a támogatók között. Céhmesterek unokái vagyunk, s bár első ránézésre nem rajzolódik ki, én mégis úgy látom, hogy ezek a vállalkozások – mondjuk ki a nevüket, mert megérdemlik: New Fashi­on, Zarah Moden, Agrico-M, Nexxon, Badi Mustár, illetve a mögöttük álló magánszemélyek – képviselik azt a régi gazdasági erőt, amely a térség központjává tette Kézdivásárhelyt. Kézdivásárhelyt, a történelmi Magyarország legkeletibb városkáját, amely az évszázadok során és ma is méltán tarthat igényt az anyaország figyelmére. Mert az is büszkeségre ad okot, hogy a hadiárva-találkozóval egybekötött könyvbemutatót immár negyedik alkalommal tiszteli meg figyelmével az anyaország diplomáciai képviselete. 

Visszatérve az Alutus Nyomda gondozásában megjelent kötethez, melyet jórészt a szerző felvételei illusztrálnak: közel 200 oldalon 29 írás található, három fejezetbe csoportosítva: ezek a Múltidéző, Életutak, Börtönben és vadasparkban címek alatt sorakoznak. Mindennapi hősök és hősi mindennapok krónikájának nevezném ezt a kötetet, és elsősorban annak a nemzedéknek ajánlom, akik ezeket a történeteket még nem olvashatták megjelenésük idején a Háromszék hasábjain. De nem csak nekik. Úgy gondolom, hogy az itt felsorakozó életutak, történetek, események azok számára is érdekesek lehetnek, akik valamikor a reggeli (de az is lehet, délutáni) friss újságban olvasták, s most, évtizedek elteltével ismét feleleveníthetik a bemutatott történeteket, eseményeket – esetleg elgondolkodhatnak azok későbbi kifejletén. 

Olvastam, hogy az egyszerű ember nem magára az eseményre emlékszik, hanem arra, amivel éppen foglalatoskodott, az élethelyzetre, amiben volt az esemény megtörténtekor. Ez az emlékezésforma adott aztán teret az utóbbi időben egyre népszerűbb oral history – elbeszélt történelem – típusú történetírásnak, amelynek sorában Iochom István írásai is méltó helyet foglalnak el. S mivel manapság már minden visszakereshető az interneten, én is azzal kezdtem a könyvbemutató írását, hogy rákerestem a szerző nevére. Elsőnek a Hírmondó 2019. októberi cikkét ajánlotta fel a Google keresője. Rá is kattintottam. Így tudtam meg, hogy már akkor foglalkoztatta ennek a kötetnek az összeállítása, és már említette abban az interjúban, hogy az esztelneki dajka – Cserei Gáborné Bokor Ilus néni története kötetbe kívánkozik. Mellé sorakoztak aztán Ópra Benedek, Khell Ödön, Várdó Zoltán, Baka Károly, a Bartalis kőfaragó család, a sokak által kedvelt énekesnő, Bangó Margit, s még sokan mások.

De nemcsak emberek, életutak, hanem események is felelevenednek a könyv lapjain. A csavargyár, a forradalom, a Badi mustár története, a Szoboszlai-per háromszéki szálai – mind olyan meghatározó történetei Kézdivásárhely és környékének, amelyek nélkül a városunk akármelyik más város is lehetne. Ezek a tartalmak viszont azzá teszik, ami, megadják a karakterét, s akár az udvarterek vagy a Kovácsszer, egyszerivé és egyedivé teszik. Számot adnak egy olyan világról, melyet bár közelmúltnak hívunk, ma mégis mintha fényév távolságra lenne tőlünk. És ezt nem csak azért érzem így, mert számos interjúalany, adatközlő, mesélő mára nincs az élők sorában. Megszólalnak a könyvben olyan fiatal személyek is, akik már akkor a jövőt formálták, s a pár évvel ezelőtt készült interjúkban kifejtett terveik ma már valóság – hogy például Veres István Michelin-csillagos séfet vagy Gáspár Tünde operaénekest említsem. Mindezzel együtt és mindezek ellenére mégis úgy érzem, hogy nagy sebességgel távolodunk a könyvből kirajzolódó közösségképtől. Mintha múlóban lenne. S mintha a világjárvány beárnyékolta elmúlt másfél év alatt még inkább felerősödött ez a centrifugális erő, mely sodor kifelé és elfelé a figyelemnek, az egymásra figyelésnek, az apró történésekből összeálló nagy életképek kirajzolódásának ilyen fajta szemlélésétől. 

Jó, hogy vannak könyvek, mint a Iochom Istváné. Talán segít abban, hogy ideig-óráig még ellenálljunk, visszakívánkozzunk oda, abba a pillanatba, amikor ebbe a sodrásba beálltunk. Talán még kapunk második esélyt, talán ha másodszor is nekiindulunk, s nem a zsákutcát, hanem a mindkét végén szabad átjárást biztosító udvarteret választjuk. Azt az udvarteret, amelyet nemzedékek közös munkájával építettek az előttünk járók, s melyekhez – jelképesen – Iochom István könyvsorozata is hozzáépített egyet. A múltidézését, melyből ki-ki saját tehetsége és felelősségvállalása mértékében építheti saját és közössége jövőjét.

Mert – végezetül – megkockáztatom a kijelentést: a jelenben lezajló egyéni sorsok, élettörténetek, döntések sora az, amiből a jövő építkezik. Míg benne vagyunk a történések sodrában, ritkán tudunk arra gondolni, hogy nagyobb léptékben, kicsit fennebbről, távolabbról nézve ezek az egyéni döntések egy közösség sorsát határozzák meg. De ezeknek hatását és eredményét már nem mi, hanem a gyermekeink, az unokáink fogják érezni. Egy sikerre vitt vagy kudarcra ítélt emberi sors, egyéni vállalkozás mind része lesz annak, amit ma jövőnek nevezünk. Rajtunk áll, hogy ehhez hozzáteszünk vagy elveszünk. Köszönjük Iochom Istvánnak, amit újságíróként, lapszerkesztőként, szerzőként mindehhez hozzáadott.

Ferencz Éva

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 2637
szavazógép
2021-10-17: Élő múlt - :

Lázítok, másként nem tehetek (Egy szekusdosszié margójára 5.)

1989. december 22-én a megyei kommunista párt sepsiszentgyörgyi székházában kezemben járt több jó ismerős szekusdossziéja, talán a sajátom is, de meg sem néztem ezeket; akkor még hittem, hogy igazi forradalom résztvevője vagyok. Hát nem így lett. Hiába kértem a rólam összeállított dossziét, s fellebbeztem is, csak 30 év múltán juthattam hozzá, de azt hiszem, akkor is csak egy részéhez. E-mailben azt a választ kaptam, ne is próbálkozzam tovább, dossziém még aktív volt 1989 decemberében, s azóta nem került elő. Ha ez megtörténik, akkor majd értesítenek, üzenték. Persze azóta sem értesítettek; egy tanítványom befolyásos édesapja segített ki, mikor már alig hittem, hogy hozzájuthatok.
2021-10-15: Kultúra - :

Segédkezés a teremtésben

A teremtő Isten nem tereli jobb utakra azt a földi halandót, aki alkotásra, tehát eddig nem létezett dologi holmi megteremtésére adja fejét, erejét. Különös jelenség és el nem kerülheti az Úr figyelmét az sem, ha az egyszerű szubjektum az Isten külön világához is közelít. Itt fekszik mozdulatlanul, másoktól érintetlenül egy könyv előttem, istenes tárgy. És most belegondolunk, hogy bizony közel áll az isteni meleghez – az lenne ugyebár a lélek –, percnyi késés nélkül nevezhetjük az emberi lélek Istentől megáldott alkotásának.