Összesen 2,7 millió lejre bírságolt az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) négy gázszolgáltatót, amiért azok a rögzített áras szerződések hatálya alatt emelni akarták a díjakat.
Az ANRE a fogyasztóktól érkezett panaszok alapján vizsgálta meg a szolgáltatók által kiküldött típusajánlatokat, illetve azt, hogy az ezek nyomán végzett esetleges szerződés- és tarifamódosítások a vonatkozó törvényi kötelezettségek betartásával történtek-e.
Az Engie Románia, az E.ON Energie Románia és a Restart Energy One egyenként 800 ezer lejes bírságot, a Premier Energy pedig 200 ezer lejes büntetést kapott. A szolgáltatók a meghatározott időszakra (6–12 hónapra) érvényes, fix árat tartalmazó ajánlatokban nem tettek említést arról, hogy fenntartják maguknak a jogot a tarifák megváltoztatására, és ezáltal nem tettek eleget az átlátható és egyértelmű tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségüknek; ugyanakkor az ügyfeleknek kiküldött értesítés szerint szándékukban állt változtatni az árakon 2021 októberétől, illetve novemberétől.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.