Szakszerűen megépített, bokszos rendszerű istálló nyergessel, mosdóval, zuhanyzóval, öltözővel, kisebb tárgyalóteremmel. Közelében angol bokszos istálló. Nem messze takarmánytároló, a szükséges gépesítéssel, mellette patamosó. Szabadtéri és fedett lovaglópályák, gépi lójártató. Vendégfogadásra berendezett terek, még úszómedence is van. Nem utolsósorban: rendezett környezet, térkővel kirakott útvonalak, rendben tartott zöldövezet. És akkor még nem is szóltunk a csodaszép lovakról. Nem egy nyugati lovardáról beszélünk, a környék egyik legfiatalabb, de az elsők között is valahol legelöl számontartott helyszínről, a kurtapataki Zonda Lovardáról van szó, ahol a tulajdonossal, ifj. Bajcsi Ákossal és a vezetőedzővel, Ambrus Szabolccsal beszélgettünk a létesítményről, a lovassportról általában.
– A tulajdonos Bajcsi, a lovarda neve mégis Zonda. Honnan jön a megnevezés? – kérdeztük Bajcsi Ákost.
– Korábban itt lakott édesanyai ági nagytatám, Zonda Laci bácsi. Nagyon népszerű ember volt a faluban, ő volt a főkönyvelője a helyi gazdaságnak. Mindenki ismerte, szerette. Amikor kérdezősködtek a lovarda iránt, hogy hol van pontosan – akkor még nem volt elkeresztelve –, mondtam, a kultúrotthontól visszafelé a második ház. Jaj, ott, ahol Zonda Laci bácsi lakott? – kérdeztek vissza az érdeklődők. Akkor azt mondtuk, ha már mindenki Zonda Laci bácsihoz köti a helyszínt, akkor legyen Zonda Lovarda. Egyébként itt, Kurtapatakon egyedül édesanyámék voltak Zondák, a család Pojánból származik.
Saját szórakozásként kezdték
– Mi volt a cél a lovarda indításakor? Saját szórakoztatás, vagy már megfogalmazódott egy magas színvonalú lovarda képe?
– Az eredeti cél az volt, hogy tudjak én is lovagolni. Sepsiszentgyörgy mellé jártunk lovagolni, nagyon kedves, szép emlékek kötnek oda. Míg gyerekeim lovagoltak, adtak nekem is egy lovat, hogy tekeregjek az erdőben. Amióta lovardánk van, meredek dolognak látom az akkori lovaglásomat. Messze volt az a lovarda, egyre kevesebb volt az időm, egy közelebbihez álltunk át. Ott is kértem a lovat, de azt mondták: csak akkor, ha lefogyok legalább kilencven kilóra, akkor beszélhetünk róla. Ekkor döntöttem el, hogy saját lovat kell vennem, hogy ne legyen többé súlykorlát. Így indult. Vettem két lovat (csak egy ló unatkozott volna), de így lehetőség volt arra is, hogy lányommal együtt lovagoljunk. Kettő után lett három, aztán pályáztunk falusi szolgáltatás létesítésének támogatására. Ha pályázat nem lett volna, akkor is biztosan lovaznánk, de akkor nem tudtunk volna ilyen színvonalat kiépíteni. Először egy hárombokszos istálló épült meg, a lovak szabadtartásban voltak, csak akkor mentek fedél alá, ha esett vagy havazott. Aztán idekerült Füsti, ő egy az egyben a fásszínben lakott, mén volt, el kellett különíteni. Fokozatosan fejlődtünk, és tovább nem is akarunk terjeszkedni, mindenféle lovaglásra tudunk lehetőséget biztosítani, de Szabolcs főleg a versenyszintet tartja szem előtt – mesélt a kezdetekről Ákos.
Az angolboxos istálló
Jelenleg ketten végzik az oktatást a lovardában, egy lógondozó segít a teendőkben, de mindenki „mindenes”, részt vesz bármilyen munkában, a lovak ellátásában, a bokszok, az udvar takarításában, fűnyírásban, de még az építkezésben is – a lovarda épületeinek jó része az ők kezük munkáját dicséri. Amint fogalmaztak: fontos, hogy fejlődjenek.
Nagyon sok, száznál is több gyerek látogatja rendszeresen a Zonda Lovardát. Egyesek hobbilovaglásra érkeznek, mások versenyszerűen akarnak lovagolni. Mindenkinek megvan a saját célja – állapította meg az edző. Versenysportban fő erősségük az ugratás és a lovas torna, ezt a két ágazatot országos szinten űzik, szép eredményekkel. A Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokságon – a Régió Kupában – is indulnak. Itt kezdik a versenyzést az ügyességi számban azok, akik már eléggé fel vannak készülve. Aki már itt is jól teljesít, kezdheti az ugratást, ha megfelelő szintre ért el, országos versenyeken is indulhat – mutatta be a jól kigondolt rendszert az edző. Továbbá vannak a hobbilovasok, de olyanok is, akik lovas terápiára érkeznek – ez utóbbi tevékenységhez jól felkészült szakemberük van.
Költséges a versenylovaglás
– Értékes lovak vannak a bokszokban. Ez nem csak felelősséget, hanem költséget is jelent – vetettük fel.
– Egy komolyabb sportló tartása óriási költséggel jár. De nálunk bármelyik ló ugyanabban az ellátásban részesül, ugyanaz a költsége. Ugyanannyiért tartunk egy versenylovat, mint egy sportlovat. Kiadásbeli különbségek a lovasoknál vannak. Aki már elért egy bizonyos szintet, és egyre fennebb szeretne jutni, annak nagyon sokba kerül egy színvonalas sportló. Mi próbáljuk a saját állományból megadni azt a löketet, ami az induláshoz kell, alapszintű versenylovaink vannak. De egy bizonyos szint fölött elengedhetetlen a befektetés, sajnos, emiatt nem csak tehetség szerint rostálódnak a versenyzők, hanem az anyagi lehetőségeik függvényében is. A szülők anyagi háttere meghatározó – értékelte Bajcsi.
A témához Ambrus Szabolcs is hozzászólt:
– Nekünk van két-három versenylovunk, de egy versenylónak egy lovas kell, össze kell hangolódniuk. Ki lehet próbálni nálunk, milyen is egy versenyló, milyen a verseny, utána meg tudja fontolni, vesz-e saját lovat. Sajnos, ennél tovább nem tudunk menni, de nem hiszem, hogy van még lovarda, ahol ennyit tesznek, ahol saját versenylovaikat adják a lovasok alá. Az is igaz, hogy nem sok lovardában van versenyló. Ez a lovardánk költségvetését oda viszi, hogy legalább nullában kijön. Kétévente számolunk Ákossal, örvendünk, amikor „plusz nulla” az eredmény.
Lányok vagy fiúk?
Arra is kerestük a választ, miért van az, hogy a legtöbb lovas gyerek lány. Ákos megalapozott választ adott.
– Ezt már sok lovas emberrel átbeszéltük. Egyikük azt mondja, hogy az utóbbi húsz-huszonöt évben közkedveltté váltak a rajzfilmek, amelyekben rózsaszín, egyszarvú lovak voltak a főszereplők. Az én lányomnak is, ha valamit kellett vennem, ajándékot, kedveskedést, annak valamilyen lovacskának kellett lennie. Azt is kell tudni, hogy hobbiszinten több a lány lovas. De magas szinten – ezt láttuk világversenyeken is, a tévében is követjük – megfordul az arány. Nyolcvan százalékban fiúk és csak húsz százalékban lányok a versenyzők.
Ambrus Szabolcs más megközelítésben beszélt:
– A fiúknak autót, egyebeket kellett venni. Továbbmenve, egy lóval nagyon sok munka van. A fiúk, míg beletanulnak, átesnek egy bizonyos szinten, s beleunnak. Sok nekik, nem annyira lelkesek, mint a lányok. Alapszinten kitartóbbak, türelmesebbek a lányok, itt kihullanak a legények. Ha nem úgy működnek a dolgok, ahogyan szeretnék, elmennek. Aki viszont nem hull ki, az már később jó lovas lehet, van jövője.
Támogatás?
– A lovassportokat milyen szinten támogatják? Egyáltalán létezik támogatás? – kérdeztük Ambrust.
– Ha valaki tud ilyenről, szóljon nekünk is – mondja nevetve. Amit mi teszünk, ugrásban, lovas tornában, az saját pénzen van, önerőből fedezzük a költségeket. Hargita megyében kissé jobb a helyzet, más a hozzáállás, vállalkozók, még a megyei tanács is áldoz a lovassportra. Sajnos ez van, nálunk a Székely Vágtán kívül nem látnak lovas életet. Pedig van igény rá, de sajnos sokan nem élhetnek a lovaglással, nagyon költséges, igényes sport – értékelte az edző.
Munka a fedett pályán
A beszélgetés során kiderült, a jó erős középréteg adja a lovasokat. Akinek van lehetősége és elkezdheti, az haladni, fejlődni akar. Nemcsak a gyermekek, a szülők is meglátják a lovassport szépségét, áldoznak erre. Van olyan szülő, aki gyermekének lovat vett, majd maga is „megfertőződött”. Eljár gyermekével a versenyekre, vállalja a lovászfiú szerepét. Ápolja, gondozza, pucolja a lovat. Felszerszámozza, vezeti. Ennek köszönhető, hogy a lovardában egy összetartó, családias közösség, csapat alakulhatott ki. Közösen beszélik meg a dolgokat, közösen hoznak döntéseket – mesél a lovarda hangulatáról Ambrus Szabolcs.
Szakemberhiány a lovas életben
Székelyföldön nagy az igény a lovassportra, hobbi- és versenyszinten egyaránt. Sokan áldoznak is, ezzel nincsen baj. A gondot a szakemberhiány jelenti. Egyre több lovarda indul, de nincs felkészült szakember, aki a helyes úton irányítsa a kezdőket vagy haladókat. Ez a hátulütője a fejlődésnek – magyarázta a dolgok állását Ambrus. Az országban nincs tényleges oktatás, ahol lovas szakembereket neveljenek ki. Bukarest környékén tartanak egy gyorstalpalót, de szinte értelmetlen azt elvégezni. Egy hétvége alatt ledarálják, elveszik a pénzt. Sokszor a vizsgán a résztvevők fele sem megy át – kell a jelentkező a következő hétvégére is… Aki végez, úgynevezett monitoroklevelet kap, tudást kevésbé. Erről szól a hazai lovasszakember-képzés.
– Tudjuk, nagy szükség van szakemberre, de a tanulásra csak külföldön van lehetőség. Kevesen vannak, akik ezt választják. Úgyhogy sok „szakembernél” hiányoznak az alapok, a gyakorlat. Most az egyedüli megoldás, ha valaki igazi szakember mellett inaskodva tanulja a mesterséget. Ez sokkal hatásosabb, mint iskolapadban ülve tanulni. Persze, szükség van a ló iránt való bizonyos affinitásra, akaratra, kitartásra is, enélkül senki nem lehet jó lovasoktató, edző – zárta beszélgetésünket Ambrus Szabolcs.