Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vasárnap tartott országos küldöttgyűlésén újraválasztotta elnökévé Csomortányi Istvánt, aki 2019 márciusa óta vezeti a pártot.
Csomortányi egyedüli jelölt volt az elnöki tisztségre. A pártelnök munkáját alelnökként Brassai Hunor, Fancsali Ernő, Györgyi Attila, Kolcza István, Sándor Levente, Szabó Ottó, Tőke Ervin, Toró T. Tibor, Zakariás Zoltán és Zatykó Gyula segíti majd. A tisztújítás után Csomortányi István reményét fejezte ki, hogy a bíróság rövid időn belül bejegyzi az EMNP fúzióját a Magyar Polgári Párttal (MPP), és az ennek eredményeként létrejövő közös pártot, az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ). Addig a két párt a bíróságon politikai szövetségként is bejegyzett Erdélyi Magyar Szövetség kereteiben folytatja az együttműködést. „Haladunk tovább az erdélyi magyar önrendelkezés útján, közös erővel, együtt a magyarokért” – idézte az EMNP közleménye a megválasztott pártelnököt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.