A koronavírus-járvány terjedésének mérséklése, valamint a bürokrácia csökkentése végett Sepsiszentgyörgyön a fűtéstámogatáshoz szükséges, a mezőgazdasági nyilvántartó részleg által kiállított igazolást az igénylőknek mától nem kell kiváltaniuk. Ez az igazolás tanúsítja, hogy van-e tulajdonukban mezőgazdasági terület, és egyike a fűtéspótlék igényléséhez szükséges okiratoknak.
Az új szabály szerint az igénylők a szociális támogatási igazgatóság székhelyén kitöltenek egy kérést, amely alapján a nyilvántartó részleg munkatársai eljuttatják az igazolást a szociális támogatási igazgatósághoz. A kérést a fűtéspótlék igényléséhez szükséges iratcsomó benyújtásakor tölthetik ki a Bánki Donát utcai székhelyen.
Amint arról beszámoltunk, az új törvény értelmében a legtöbb öt hónapra (november-március) megítélhető fűtéspótlék igénylésére hétfőtől, október 18-tól van lehetőségük a rászorulóknak. A kérelmeket november 20-ig kell benyújtani, hogy a teljes fűtésszezonra megkapják a támogatást. Mint jeleztük, az új előírások szerint azok a családok részesülhetnek támogatásban, ahol az egy főre eső havi átlagjövedelem nem haladja meg az 1386 lejt. Egyedülálló személyek esetén a felső jövedelmi határ 2053 lej. A támogatást százalékarányosan határozza meg a törvény, jövedelmi kereteket állítva fel: 200 és 320 lej közötti minimális jövedelm esetében a pótlék százszázalékos, ezen felül pedig 120 lejenként 10 százalékkal csökken a megítélhető támogatás mértéke egészen az említett felső határokig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.