A Tanulók Országos Tanácsa (CNE) azt kéri, hogy kiszámítható jogszabályok szerint működjenek az iskolák az október 25-én kezdődő kéthetes kényszervakáció után. Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint azonban egyelőre még nem tudni, csak két hetet vagy annál többet is tart a be nem tervezett szünidő, ezért konkrétumokról csak annak lejárta után döntenek.
Tegnapi közleménye szerint a CNE azt szeretné, hogy legalább hetente kétszer noninvazív tesztekkel szűrjék a hatóságok a tanulókat és a tanügyi személyzetet. Ugyanakkor nem értenek egyet azzal a lehetőséggel, hogy a kéthetes szünidő lejárta után egységesen online oktatásra térjenek át az iskolák, mert ez olyan tananyagkieséssel járna, amit képtelenség lesz bepótolni a tanév végéig.
A diákszervezet szerint a hatóságoknak mielőbb tisztázniuk kellene, miként módosítja a tanév rendjét a kényszervakáció, ezért találkozót sürgetnek erről a kérdésről az oktatási minisztérium képviselőivel. Közölték azt is: ragaszkodnak ahhoz, hogy a tanév rendjének módosításától függetlenül az országos vizsgákat a már ismert menetrend szerint szervezzék meg.
A diákszervezet ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ha a második félév a kényszervakáció miatt két héttel lerövidül, az oktatási minisztériumnak módosítania kell a tantárgyankénti minimális osztályzatszámot rögzítő rendelkezésén, tekintettel arra, hogy a tanulóknak nem lesz idejük átvenni a tantervben szereplő teljes tananyagot.
A kényszervakációval kapcsolatban Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert arról kérdezték, mikor pótolják majd be az így kieső két hetet. A tárcavezető azt mondta, erről majd a kényszervakáció lejárta után, a tanárokkal és a diákokkal is egyeztetve döntenek, az pedig, hogy november 8-a után távoktatással folytatódik-e a tanév vagy fizikai jelenléttel, az akkori járványhelyzet fogja eldönteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.