Természetfotók és politika

2021. október 22., péntek, Közélet

Kivételes eseménynek ad otthont a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény székhelye, ugyanis Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának felkérésére jelenleg ők lehetnek a házigazdái a V4 országainak természeti értékeit bemutató fotókiállításnak – jelentette be Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója a kiállítás szerda délutáni megnyitóján a Vadászati Múzeumban, ahol a házigazda mellett Antal Árpád polgármester és Tóth László főkonzul is megosztotta gondolatait a közönséggel.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Valószínűleg ez volt az egyik utolsó kiállításmegnyitó, amelyen élőben is jelen lehettünk, mielőtt a koronavírus negyedik hulláma el nem mossa ismét a kulturális eseményeket, ezért fokozott örömmel és érdeklődéssel szemléltük a képeket, hallgattuk a megnyitóbeszédeket.

Demeter János elmondta, hogy épp ezen a napon érkezett haza az a kiállítási pavilon is, amelyet a Vadon Egyesület gondozásában hoztak létre azzal a céllal, hogy a Budapesten tartott Természeti és Vadászati Világkiállításon bemutassa a Kárpát-medence vadászati kulturális örökségét. A világkiállítás neve az volt, hogy Egy a természettel, mely kijelentés Demeter szerint egyértelműen igaz a V4 országaira és a Kárpát-medencére is, hisz irigylésre méltó faj- és élőhelygazdagság, de irigylésre méltó vadászati kultúra is jellemzi azt a hatalmas területet, amely a Balti-tengertől Gemencig, az Őrségtől Ojtozig terjed. Szerinte nem a véletlen műve ez a vadgazdagság, hanem annak a több száz éves vadászati és vadgazdálkodási kultúrának, hagyománynak az eredménye, ami miatt méltán mondhatjuk magunkról, hogy egyek vagyunk a természettel. „A természet benne van a képzőművészetünkben, zenénkben, irodalmunkban, népszokásainkban, gasztronómiánkban, öltözködésünkben, és nekünk, magyaroknak az eredetmondánkban is” – fogalmazott a házigazda.

Antal Árpád polgármester mindenekelőtt megköszönte Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának, hogy itt, Szentgyörgyön is bemutatják ezt a tárlatot, majd arról beszélt, hogy mi, erdélyi magyarok, lélekben biztosan tagjai vagyunk a V4-nek, hisz „a Kárpát-medence és Erdély minden mozzanatában része Közép-Európának, szinte kivétel nélkül itt, Háromszéken is készülhettek volna ezek a gyönyörű fotók: az Ojtozi-szorosban, Erdővidéken, a Bodoki-havasokban, a Szent Anna-tó környékén...” A V4 tagországok közötti politikai együttműködés jelentőségét hangsúlyozva kijelentette: amíg ez a négy ország együtt gondolkodik, együtt tervez, amíg a V4 működik, addig mi itt, Erdélyben is biztonságban vagyunk, és biztosak lehetünk abban, hogy Európa nem fog teljesen megromlani, hisz Brüsszelben és máshol is képviselve lesznek azok az értékek, amelyek számunkra fontosak.

Tóth László főkonzul először arról beszélt, hogy világszerte sok helyszínen bemutatásra került és kerül majd ez a tárlat, de sehol sem lehetne méltóbb helye, mint itt, a Vadászati Múzeumban. Bevallása szerint ő maga nem szakértője a fotózásnak, de több hozzáértővel is konzultált, és kijelentheti, hogy ezek a képek a négy visegrádi ország legkiválóbb természetfotósainak szakmailag szinte kifogástalan munkái, a nyomdai kivitelezésük pedig ugyancsak rendkívüli. Kijelentette, hogy azért is hozták el ide ezt a kiállítást, hogy Székelyföldön is hangsúlyozzák a Visegrádi Együttműködés jelentőségét. Mint röviden összefoglalta, az egyezményt 1991 februárjában írták alá az akkori Csehszlovákia, Lengyelország és a házigazda Magyarország képviselői – Václav Havel, Lech Wałęsa és Antall József – azzal a céllal, hogy a rendszerváltás utáni nehéz politikai és gazdasági időszakot sikerrel abszolválhassa ez a térség. A küldetést teljesítették, 2004-ben együtt lettek az Európai Unió tagjai.

A történelmi gyökerek azonban sokkal régebbiek, 1335-ben egy visegrádi királytalálkozó előzte meg a szövetséget, 2004 után pedig új célokat fogalmaztak meg, és ma is rendszeres, szinte napi szintű együttműködés van közöttük a kormányok, országgyűlések, alkotmánybíróságok és különböző gazdasági intézmények szintjén is, amiből mindnyájan profitálnak. Ez a szövetség egy erős európai hatalmat jelent, melynek gazdasági növekedése kétszerese az európai unió átlagának. Hangsúlyozta: azért is fontos itt, Székelyföldön beszélni erről, mert ez az együttműködés a külhoni magyarok számára is előnyökkel jár. A jelenlegi magyar elnökség a környezetbarát gazdasági átmenet megvalósítását célozza, ennek apropóján készült ez a kiállítás.

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 803
szavazógép
2021-10-22: Belföld - :

Hírsaláta

ÍGY IS BE AKAR VONULNI A TÖRTÉNELEMBE. Florin Cîţu azt szeretné, ne csupán viharos miniszterelnöki múltjára emlékezzen a jónép, hanem arra is: ő volt az első olyan kormányfő, akinek ténykedése alatt végre nem érte meglepetésszerűen a tél az országot.
2021-10-22: Jegyzet - Váry O. Péter:

Telefon (Városjáró)

Aki sokat jár, sokat lát. És megtörténik, hogy az elmerült nézelődésben észre sem veszi azt, ami pedig sokaknak szúrja a szemét, hiszen olyan ronda a látvány, hogy valósággal ordít, sőt, toporzékol (bár az nehezen képzelhető el, hogy a látvány ordítson, még kevésbé, hogy toporzékoljon, de most a cél érdekében fogadjuk el az enyhe képzavart).