Mózes László
A két református püspök elleni bűnvádi eljárással a román állam azt üzeni, hogy az egyházak tegyenek le az államosított ingatlanjaik visszaszolgáltatásáról – fogalmazta meg Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke a Maszol.ro portálnak adott pénteki interjújában.
A múlt héten ugyanis tanúk kihallgatásával folytatódott a zilahi Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatásával kapcsolatos bűnvádi eljárás, amelynek során az ügyészek korábban gyanúsítottként idézték be a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), és az EREK püspökét, Csűry Istvánt és Kató Bélát is. A zilahi ügyészség augusztusban indított eljárást a két püspök ellen, a szóban forgó kollégium visszaszolgáltatása ügyében, a két egyházi vezetőt okirat-hamisítással, csúszópénz adásával és hamisított okirattal való visszaélés gyanújával vádolták.
A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy után egy újabb egyházi ingatlan visszaszolgáltatását akadályozzák, egy újabb koholt váddal szembesül tehát az erdélyi magyar közösség, nem csupán a református egyház. Korábban maga Kató Béla is rögzítette, abszurd vád, hogy hamisított dokumentumokkal próbálták volna visszaszerezni az államosítás idején elvett ingatlant, most pedig keserűen jegyzi meg: „Nem elég, hogy a Mikó-ügyben tolvajnak neveztek, most csalók és hamisítók is vagyunk. Hogyan hamisíthattam meg levéltári dokumentumokat? Hosszú órákig dörzsöltem a papírt, hogy sárga legyen és korabelinek tűnjön?”
Felháborító és elkeserítő. A szóban forgó restitúció késleltetésével nemcsak zilahi, szilágysági diákok és pedagógusok kerülnek hátrányos helyzetbe – az elhúzódó büntetőeljárás miatt a kollégium épületét nem tudják felújítani –, nemcsak a szórványsorsban élő szilágysági magyarság oktatáshoz való jogait korlátozzák, hanem az erdélyi magyar közösség tűrőképességének határait is feszegetik. Mi több, az elmúlt években jelentős vagyont nem szolgáltattak vissza a református egyháznak, ezt maga a püspök nyomatékosítja, hozzáfűzve, sajnálatos, hogy a román bíróságok ma már a román állam korábbi törvényeit sem veszik figyelembe…
Miközben a tiltások életünk részévé váltak, most, a reformáció nagyhetében érdemes a legsúlyosabb korlátozásokra is gondolnunk: a magyar közösség egyházi ingatlanjainak sorsa továbbra is rendezetlen, a visszaszolgáltatási folyamatot a szégyenteljes Mikó-üggyel megállította a mindenkori hatalom. Emellé most egy zilahi fejezetet is illesztenének, ez nemcsak ismételten megalázó és kisemmiző, hanem elfogadhatatlan! Az RMDSZ-nek kormányzati feltételként kellene ragaszkodnia a restitúciós folyamat újraindításához, történelmi egyházainkkal közösen kérniük, követelniük kell azt, ami közösségünket megilleti.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.