Pályázati kiírások ­vidékfejlesztésre

2008. november 19., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Háromszéki falvak — szükség van a vidékfejlesztésre

A vidékfejlesztési ügynökség ismét meghirdetett két jelentős intézkedéscsomagot. November 17. és december 17. között az M 312-es és M 313-as intézkedések keretében összesen mintegy 170 millió euróra lehet pályázni, az elnyerhető összeg egy-egy tervezetre legfeljebb 200 000 euró lehet.

A két intézkedéscsomagot — a mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése, valamint a turisztikai tevékenységek támogatása — immár másodszor nyitják meg. Amint az ügynökség megyei irodájánál megtudtuk, Háromszék vonatkozásában ez indokoltnak is mondható, hiszen az első kiírásnál egyetlen itteni cég sem nyújtott be pályázatot. A hivatalnál, illetve az ügynökség honlapján minden információ megtalálható, a leadási határidő december 17-én 12 óra.

November 3-án szintén másodszor nyitottak meg három intézkedéscsomagot, illetve két kiegészítő pályázati lehetőséget. Az M 121-es: mezőgazdasági farmok modernizálása, az M123-as: mezőgazdasági termékek feldolgozása, illetve az M322-es: falvak felújítása, szolgáltatások bővítése, valamint az XS13/2008 és XS28/2008 jelzésű intézkedés keretében december 15-ig lehet pályázni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2008-11-19: Riport - Mózes László:

Kommandói útkeresők

Az ősz utolsó tiszta, kékkel és fénnyel rajzolt napjai Kommandón: mind az először ide látogatót, mind a visszatérőt lenyűgözi e térség egyedi arca. Varázslat rejlik itt a javából, erre utalnak a folyamatosan épülő nyaralók s a telkek iránti állandó érdeklődés.
2008-11-19: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Vezetési gyakorlat diákoknak

A megye iskolaközpontjai képviselőinek jelenlétében mutatták be az Asimcov-CovIMM Consulting munkatársai és a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Iskolaközpont tanárai azt a vállalkozásvezetést szimuláló versenyt, melyet a Youngbusiness.Net.3 projekt keretében kívánnak népszerűsíteni Kovászna megyében is.