Pálya-kerékpározásTúl az első világbajnokságán Szabó Norbert

2021. október 25., hétfő, Sport

A svájci kontinenstorna után a franciaországi pályakerékpáros világbajnoksága sem alakult az elvárások szerint a sepsiszentgyörgyi Szabó Norbertnek, aki október 20–24. között pályafutása első vébéjén sprintben és az egy kilométeres időfutamban tette próbára magát. „Habár minden tőlem telhetőt megtettem, az idei szezon semmilyen szempontból nem állt össze” – írta közösségi oldalán a megyeszékhelyi Sepsi-SIC kerékpárosa.

Szerdától vasárnapig a franciaországi Roubaix adott otthont a pályakerékpáros világbajnokságnak, amelyen 44 ország színeiben összesen 326 bringás vett részt. Az idei viadalra – a hazai kerékpársport történelmében először – két romániai bringás is kvalifikálta magát: a megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolója, Szabó Norbert mellett a Bukaresti Steauanak tekerő Daniel Crista is rótta a köröket a francia megmérettetésen. Akárcsak az Európa-bajnokságon, Szabó most is két számban, azaz sprintben és egy kilométeres időfutamban volt érdekelt.

Pénteken rendezték meg az egy kilométeres versenyt, Szabónak pedig a mexikói Ruiz Teran Juan Carlosszal kellett megmérkőznie a selejtezőben. Kerekesünk sajnos bő egy másodperccel lassabbnak bizonyult tengerentúli ellenfelénél, és végül a 23. helyen zárt. Szombaton következett a gyorsasági szám, amit 10.375 másodperces időeredménnyel a mezőny második felében, azaz a 27. pozícióban fejezett be a háromszéki kerékpáros. „Habár minden tőlem telhetőt megtettem, az idei szezon semmilyen szempontból nem állt össze, a várt teljesítmény messze elmaradt az Európa- és világbajnokságon egyaránt… Annyit meg tudok ígérni: keményebben fogok dolgozni, mint valaha és a problémák okának a végére járok, s sokkal erősebben térek majd vissza! Továbbra is a legmagasabb szinten való biciklizés, versenyzés a cél, ezért az út továbbra is igencsak hosszú és rögös lesz. Hálás és alázatos szívvel köszönöm a rengeteg biztató és vigasztaló üzenetet” – írta közösségi oldalára Szabó Norbert, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy most szünetre van szüksége, s nagyon örvend annak, hogy a jelenlegi járványügyi helyezet miatt elhalasztották a november 5–7. között a bolgár Plovdivba tervezett országos bajnokságot.

Eredmény: * egy kilométeres időfutam: 1. Jeffrey Hoogland (Hollandia) 58.418 mp, 2. Nicholas Paul (Trinidad és Tobago) 59.791 mp, 3. Joachim Eilers (Németország) 1:00.008 perc… 23. Szabó Norbert * sprint: 1. Harrie Lavreysen (Hollandia), 2. Jeffrey Hoogland (Hollandia), 3. Sebastien Vigier (Franciaország)… 27. Szabó Norbert. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2021-10-25: Sport - Tibodi Ferenc:

Tompa ismét bajnok lett, Ördög második (Motokrossz)

Az MX2-es géposztályban versenyző sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián sikerével zárult a román motokrosszbajnokság utolsó fordulója, amivel a háromszéki versenyző egy újabb bajnoki címet zsebelt be. Az MX2 Junior kategóriában érdekelt ozsdolai Ördög Zoltán második lett Marosvásárhelyen, és az összetett pontversenyt is a második pozícióban zárta.
2021-10-25: Sport - :

Bravúros Fradi-győzelem a BL-döntős ellen (Női kézilabda, Bajnokok Ligája)

A Ferencváros házigazdaként 28–27-re diadalmaskodott az előző idényben ezüstérmes francia Brest Bretagne felett, míg a Győri Audi ETO KC 33–29-re nyert a francia Metz HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.