Milliókat fenyeget éhhalál Afganisztánban

2021. október 26., kedd, Világfigyelő

Afgánok milliói, köztük gyerekek fognak éhen halni, ha nem sikerül visszarántani Afganisztánt az összeomlás széléről – figyelmeztetett David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója tegnap. A tisztségviselő a befagyasztott alapok elérhetővé tételét követelte a humanitárius erőfeszítések támogatása érdekében.

Beasley rámutatott: a 39 milliós Afganisztán lakosságának mára több mint felét, 22,8 millió embert fenyegeti éhínség. Két hónappal korábban még 14 millió volt a számuk. „Gyerekek fognak meghalni. Emberek fognak éhezni. A dolgok sokkal rosszabbra fognak fordulni.” Beasley a finanszírozás hiányában és az afgán gazdaság összeomláshoz közeli állapotában látja a problémák gyökerét.

Mint ismert, Afganisztánban a tálib lázadók augusztusban harc nélkül elfoglalták Kabult, és átvették a hatalmat a Nyugat által támogatott kormánytól. Ezt követően a nemzetközi adományok elapadtak, és a megszokottnál jobban előtérbe került az afgán gazdaság segélyfüggősége. Emellett Afganisztán külföldi vagyonát is befagyasztották, miután a nemzetközi közösség egyelőre nem tudja eldönteni, hányadán áll az új tálib kormánnyal. Az élelmiszerhelyzet – amelyet tovább rontott az éghajlatváltozás – a tálib hatalomátvétel előtt is válságos volt. Előrejelzéseink a vártnál gyorsabban valósulnak meg – hangsúlyozta Beasley. Kabul gyorsabban elesett, mint ahogy vártuk, és a gazdasági összeomlás még annál is gyorsabban történik – tette hozzá. Szerinte éppen ezért fel kell szabadítani a befagyasztott alapokat az emberek túlélése érdekében.

A tél közeledtével az Élelmezési Világprogramnak havonta 220 millió dollárra van szüksége ahhoz, hogy etetni tudja a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő afgánokat. Sok afgán vagyontárgyainak eladására kényszerül, hogy élelmiszerhez juthasson, miután a tálibok nem tudnak fizetést adni az állami szférában dolgozóknak. Most először a városi közösségek hasonló mértékű élelmiszerválsággal szembesülnek, mint a vidékiek. A WFP saját tartalékához is hozzányúlt annak érdekében, hogy decemberig biztosítani tudja az élelmiszersegélyeket Afganisztánnak, miután több adományozó nem tett eleget vállalásának. Beasley szerint előfordulhat, hogy más országoknak szánt segélyalapokból kell átcsoportosítani Afganisztán javára.

Segélyszervezetek arra buzdították az új kabuli kormány emberi jogi politikájával elégedetlen országokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a tálibokkal az összeomlás megakadályozása érdekében. Figyelmeztettek, hogy az összeomlás a 2015-öshöz hasonló migrációs válságot válthat ki. „Nem hiszem, hogy a világ vezetői tudatában vannak annak, mi vár rájuk” – mondta Beasley, felsorolva számos humanitárius válsághelyzetet a Közel-Keleten, Afrikában és Közép-Amerikában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2021-10-26: Világfigyelő - :

„Fejéhez nyomott pisztollyal” nem tárgyal Lengyelország

Varsó egyenlő bánásmódért fog harcolni az Európai Unióban (EU), a saját, nem pedig uniós forrásokból fedezett országfejlesztő projektek pedig bizonyítják, hogy Lengyelország hátrányos kezelése nem lehet hatékony – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő tegnap.
2021-10-26: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Elmulasztott lecke és az állam kudarca

A közös nevezőre hozást már ötödik osztályban kezdik tanulni a gyermekek, és hatodikban magasabb szinten folytatják, tehát elvileg azoknak is ismerniük kellene ezeket a műveleteket, akik már hetedikben mindörökre elhagyják az iskolát. Az ország tanult vezetői azonban – élükön egy volt tanárral – ezen a viszonylag egyszerű feladaton is felakadtak.