A tavalyihoz hasonló körülmények között emlékezünk meg Székelyföld autonómiájának napjáról (október 31.), ugyanis a gyülekezési jogot Románia egész területén korlátozták a hatóságok – hívja fel a figyelmet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tegnapi közleménye.
„Kérjük egyrészt azon települések lakóit, ahol a helyi önkormányzat nem vállalja a máglyagyújtás megszervezését, hogy otthonaikban emlékezzenek meg Székelyföld autonómiájának napjáról, az ablakokba kihelyezett gyertyákkal, a székely zászló kitűzésével, vagy akinek erre lehetősége van, egy lármafa, egy máglya meggyújtásával a saját udvarában vagy kertjében, esetleg egyházi vagy közbirtokossági magánterületen” – szólít fel az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt dokumentum.
Hangsúlyozzák továbbá, semmilyen korlátozó intézkedés nem tiltja, hogy az eukarisztia évében, a reformáció ünnepén, a magyar összefogást erősítő ökuménia jegyében templomainkban közösen imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért, illetve hogy az ablakba kihelyezett gyertya, udvaron vagy kertben meggyújtott máglya, vagy bármilyen más kreatív magánkezdeményezésről készült fénykép felkerüljön a közösségi médiába, hogy ezen keresztül is érezzük az együvé tartozás erejét.
Izsák Balázs ismételten felhívja a figyelmet arra a politikai küzdelemre, amelyet a nemzeti régiókért kell vívnunk. Szerinte Európában nemcsak az államok a nemzeti kultúrák hordozói, hanem egyes régiók is. Bakk Miklós egyetemi tanárt, politológust idézi a közlemény: „A kezdeményezésnek a mélyebb célja, hogy újrafogalmazza a multikulturalizmus fogalmát. A multikulturalizmusnak két vetélkedő felfogása létezik Európában, az egyik egy globalista, univerzalista multikulturalizmus, amely a befogadásnak a multikulturalizmusa, és úgy tűnik, hogy Európa államaiban ez a győzedelmes alternatíva. Viszont az európai civilizáció karakterét a régiók sokszínűsége és az államok alatt létező területi sokszínűség adja, amelynek az integrálására szintén megvan Európának a lehetősége és az eszköze, és ez az európai multikulturalizmusnak az eredeti fogalma. Abban a paradox helyzetben vagyunk, hogy ennek a kezdeményezésnek is politikai harcot kell vívnia, hogy az eredeti európai multikulturalizmus felfogás érvényesüljön Európában.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.