A megyeszékhelyi Sepsi-SIC kézilabdacsapatai jól kezdték a korosztályos bajnokságokat, ugyanis U19-ben és U17-ben is százszázalékosak, mindkét együttes hibátlan mérleggel az első helyet foglalja el csoportjában.
A 19 év alatti csapat megnyerte a rangadót, vendégként 32–19-re diadalmaskodott a Brassói Corona felett, így sorozatban negyedik mérkőzését is behúzta, megerősítve vezető helyét az országos bajnokság D-csoportjában. A 17 év alatti együttes szintén idegenben játszott, 49–14-re győztek a Segesvári ISK ellen, aminek köszönhetően az első négy fordulóban őrzik hibátlan mérlegüket, ráadásul ugyancsak listavezetők az F-csoportban.
A Sepsiszentgyörgyi Nemzeti Kiválósági Központ – amelyet nagyrészt a háromszéki zöld-fehér mezes csapatok játékosai erősítenek – vereséget szenvedett az A-divízió hatodik fordulójában. A lányok biztató teljesítmény után 25–29-re alulmaradtak a másodosztály egyik meghatározó együttese, a CSM Slobozia otthonában.
Ezen a hétvégén a korosztályos bajnokságok szünetelnek, azonban a Sepsiszentgyörgyi NKK hazai környezetben a CSM Roman ellen játszik az A-divízió hetedik fordulójában. Az U19-es csapat legközelebb november 6-án a Székelyudvarhelyi ISK, az U17-es pedig november 14-én a Brassói Corona alakulatával mérkőzik meg. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.