A törökök elleni múlt heti meccshez hasonlóan a Sepsi-SIC ismét nagyot küzdve és ezúttal meggyőzőbb játékkal 70–65 arányban győzedelmeskedett a magyar UNI Győr csapatával szemben a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 3. fordulójában. Szerdai hazai sikerükkel a zöld-fehérek továbbra is a B jelzésű kvartett második helyét foglalják el, és jövő szerdán a listavezető ukrán BC Prometej együttesét fogadják a Sepsi Arénában.
A Sepsi-SIC és a vendég UNI Győr közti mérkőzés első sípszója előtt mindkét csapat egyperces néma csenddel emlékezett a néhai Gyurkó Irénre, aki vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt, és szerdán már a mennyei lelátóról szurkolt zöld-fehér mezes kedvenceinek. Az elsőszámú játékirányítóját, Maja Miljkovićot nélkülöző házigazdák egy 6–1-es rohammal indítottak, az első negyed felénél azonban már 7–5 volt az állás. Jovana Pašić büntetőből szerzett pontjával és Ioana Ghizilă triplájával az első győri időkérés előtt 11–5-re alakult a találkozó eredménye. Innen felváltva pontoztak a csapatok, a játékrész hajrájában pedig több hárompontosnak is örvendhettek az együttesek (21–13).
A győriek két duplájával indult a második negyed, amire Ștefania Cătinean egy hárompontossal válaszolt (24–17). A folytatásban a vendégek fezárkoztak három pontra (24–21), majd Dombai Réka és Sabina Oroszova tripláival a vezetést is megszerezték (24–27). Szerencsére előnyük nem tartott sokáig, hiszen a szakasz utolsó percei lányainkról szóltak, akik plusz néggyel vonultak szünetre (35–31).
A harmadik negyed elején Shaqwedia Wallace célzott pontosan távolról, a játékrész felénél már tízzel is vezetett a Sepsi-SIC (47–37). Innen, sajnos, akadozni kezdett Zoran Mikes tanítványainak játéka, és ezt használták ki a győriek, akik egy 7–0-s részsikerrel már ott loholtak a mieink nyomában (47–44). A remek napot kifogó Brianna Frasernek azonban nem remegett meg a keze, és a legjobbkor szerzett pontot a Sepsi-SIC-nek, amely végül 54–47-ről várta a találkozó utolsó tíz percét.

Ezt a negyedet is jól kezdték lányaink, olyannyira, hogy a 34. percben már 12 ponttal vezettek (61–49). Ekkor a játék menetével ellentétben Zoran Mikes időt kért, ez megtörte csapata lendületét, és az UNI Győr feljött háromra (61–58). Ezt követően itt is, ott is zörgött a háló, ám a véghajrában higgadtabban kosarazó háromszékiek 70–65-re diadalmaskodtak. A Sepsi-SIC ismét kihasználta a hazai pálya „előnyét”, és zsinórban második meccsét is megnyerte az Európa-kupában, míg magyar ellenfele sorozatban harmadik vereségét könyvelhette el.
A mezőny és ötszörös bajnokcsapatunk legjobbja a 26 pontig jutó Fraser volt, a túloldalon pedig a dupla duplát – 19 pont és 20 lepattanó – jegyző Beatrice Mompremier jeleskedett.
Női kosárlabda Európa-kupa, csoportkör – 3. forduló: Sepsi-SIC–UNI Győr 70–65 (21–13, 14–18, 19–16, 16–18) Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Zárt kapus mérkőzés. Vezette: Dumitru Stasiev (moldovai), Margarita Petrenkó (orosz), Suzana Vujicic (montenegrói). Sepsi-SIC: Pašić 15/3, Wallace 10/6, Ghizilă 6/6, Orbán 2, Fraser 26–Cătinean 3/3, Neagu 3/3, Croitoru, Podar 5/3, Botos, Nemes. Edző: Zoran Mikes. UNI Győr: Oroszova 13/9, Török 4, Dombai 12/6, Mompremier 19, Nagy 7/3–Colley 6, Révész, Markovic, Baffy, Révész, Varga 4. Edző: Iványi Dalma.
A csoport másik mérkőzésén a hazai pályán szereplő török Elazığ İl Özel Idare 66–78-ra kapott ki az ukrán BC Prometejtől.
A B-csoport állása: 1. Prometej (3/0) 6 pont, 2. Sepsi-SIC (2/1) 5 pont, 3. Elazığ (1/2) 4 pont, 4. Győr (0/3) 3 pont. A 4. forduló mérkőzései (november 3.): Sepsi-SIC–BC Prometej (19 óra), UNI Győr–Elazığ İl Özel Idare (19 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.