A Pénziránytű Alapítvány felnőtteknek és általános iskolás korú gyerekeknek szóló pénzügyi személyiségtesztjei mellett most már a középiskolások is ellenőrizhetik pénzügyi szokásaikat – közölte szerdán a Pénziránytű Alapítvány az MTI-vel.
A néhány perc alatt kitölthető kérdéssorok megmutatják, mennyire takarékos a válaszoló, hogyan képes a pénzét beosztani. A személyiségprofilból a közlemény szerint kiderül az is, mire kell a jövőben jobban odafigyelni a mindennapok során.
A Pénziránytű Alapítvány kiemelte, hogy az eddigi több mint 35 ezer kitöltés alapján a diákok a tudatosabbak, ami az iskolai pénzügyi nevelőmunka hatásának köszönhető. A teszteken a kiadások és bevételek egyensúlyának kialakításában felnőttek 84 százaléka ért el magas pontszámot, az általános iskolásoknak viszont 90 százaléka. A középiskolások előzetes eredménye 95 százalék. A takarékos megoldások is a gyerekek szemléletében jelennek meg jobban, egyedül a mértéktartásban teljesítenek jobban a felnőttek az iskolásoknál – tették hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.