Halottak napján az élőkhöz szólok. Azokhoz, akik még gondtalanul járnak-kelnek a földi vándorút kanyargós ösvényein. Azokhoz szólok, akiket még nem terhel a gyász fájdalma és az abból fakadó elviselhetetlen magány.
Azokhoz, akik november 1-jén csupán a szemet gyönyörködtető látványért, a sok ezernyi mécses varázslatos látványáért mennek ki a temetőbe, és talán visszagondolnak távoli rokonokra, ismerősökre, akik már örökre megpihentek. Azokhoz szólok, akik szeretteikkel együtt gyújtanak gyertyát, és hálát adva teszik ki az ablakba. Igen, hálát adva, hogy ők még kaptak időt az együtt emlékezésre, egymás szeretésére, az együt munkálkodásra, együtt örvendezésre. Hálát adva tekintenek vissza régi időkre, régi alakokra és régi tekintetekre, reménykedve abban, hogy a halottak napja továbbra is egy gyertyagyújtásos hangulat-ünnep marad, és nem gyászos visszatekintés, gyötrő válaszkeresés vagy önmarcangolás.
Igenis, szólni kell azokhoz, akiknek a november 1-jei könnyed séta során megragad a tekintetük egy-egy könnyes szempillantáson, összeroskadt testtartáson… Szólni kell, figyelmeztetni, hátha tanulnak mások hibájából!
Te, aki még esélyt kaptál az Istentől arra, hogy társadnak vagy gyermekednek kimutasd a szeretetedet, hát mutasd ki. Ne halogasd! Ha elmondhatod neki, hogy mennyire hálás vagy érte, mondd ki most! Ne várj vele. Lásd meg, ha segítségre van szüksége a melletted élőnek, vedd észre, ha arra vágyik, hogy meghallgasd panaszát, vagy vágyakozik érintésed, ölelésed után. Ne mulaszd el a bocsánatkérést, ha megbántottad, és ne várj a megbocsátással se holnapig. Mert ki tudja, lesz-e holnap.
Holnap… nagyon sokszor számítunk a holnapra! Ma nincs kedvem, ma nincs erőm, ma nincs türelmem. Majd holnap. De lehet, a holnap nem jön el. És akkor a következő november 1-jén te is ott fogsz ülni szeretted sírja mellett. Nem mosolyogva, hálás tekintettel az ég felé nézve, hanem magadba roskadva, lelkiismeret-furdalástól gyötörve, könnyes tekintettel, önmarcangoló gondolatokkal.
Halottak napján az élők véssék jól a szívükbe: minden perc, amit még együtt tölthetünk, áldás és ajándék. Legyünk hálásak érte Istennek!
„A jótevésben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Azért amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik hozzátartozóink a hitben.” (Galata 6, 9–10)
Marosi Tünde
