Magyar gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt kell kártérítést fizetnie az oktatásügyi minisztériumnak és a Kolozs megyei tanfelügyelőségnek – számoltak be tegnap Kolozsváron az ügyet képviselő AGFI jogvédő csoport tagjai.
A bukaresti táblabíróság jogerős ítéletben állapította meg azoknak a magyar gyermekeknek a hátrányos megkülönböztetését, akik a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium képzőművészeti tagozatán szerették volna elkezdeni a 2016–2017-es tanévben az ötödik osztályt, ám a tanfelügyelőség és a minisztérium az alacsony gyermeklétszámra hivatkozva nem járult hozzá az osztály elindításához. A bíróság egyben arra kötelezte a minisztériumot és a tanfelügyelőséget, hogy fizessenek személyenként hatezer lejes kártérítést annak a tíz gyermeknek, akinek a szülei az AGFI segítségével perre vitték az ügyet.
A képzőművészeti osztályba eredetileg 16 gyerek jelentkezett. Az osztály elindításának tanfelügyelőségi elutasítását a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárnak, az RMDSZ által jelölt Király Andrásnak sem sikerült orvosolnia. Az érintettek panasza nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már 2017 áprilisában elmarasztalta a tanfelügyelőséget. Határozatát mind a tanfelügyelőségnek, mind az oktatási tárcának eljuttatta az ügy mielőbbi rendezését kérve.
A CNCD határozatára hivatkozva a sértett gyermekek közül 12-en továbbra is kitartottak a képzőművészeti osztályban tanulás mellett, így szüleik ismét kérelemmel fordultak a tanfelügyelőséghez és a minisztériumhoz, hogy 2017 szeptemberétől a hatodik osztályt képzőművészeti szakon kezdhessék el.
„Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelő a szülőkkel és az AGFI képviselőivel folytatott személyes találkozón cinikus hangnemben oktatta ki a jelenlévőket arról, hogy a CNCD döntése figyelmen kívül hagyható vélemény, és ő nem fog hozzájárulni a kért osztály létrehozásához” – idézte fel a történteket Bethlendi András, az AGFI képviselője. Mivel 2017 szeptemberében immár a második olyan tanév kezdődött el, amelyben Kolozs megyében nem indult magyar képzőművészeti osztály, tíz érintett gyermek szülei kártérítési pert indítottak, amelyet mind első, mind másodfokon megnyertek. A legfelsőbb bíróság pedig a közelmúltban elutasította a beperelt intézmények perújítási kérelmét.