NEM ALKOTMÁNYELLENES A ZÖLDIGAZOLÁS. Hetek óta folyik a vita a közösségi portálokon, hogy diszkriminációnak, alkotmányellenesnek minősül-e a védettségi igazolvány kötelezővé tétele bizonyos tevékenységek esetén – például étterembe, kávézóba, moziba, színházba, plázába, uszodába való belépés esetén.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tiszta vizet öntött a pohárba: nem diszkrimináció és nem is alkotmányellenes. Az alkotmány 53. cikkelyének első bekezdése ugyanis világosan kimondja, hogy az állam kivételes esetekben – például a közegészségügyi kockázat esetén – korlátozhatja az alapvető emberi és szabadságjogokat is. (Főtér)
OLTÁSHAMISÍTÓK. Koronavírus elleni oltási igazolásokat hamisító újabb bűnszövetkezetre csaptak le tegnap a hatóságok: Bukarest második kerületében öt helyszínen végzett házkutatást és 168 gyanúsítottat állított elő a rendőrség. A nyomozók már augusztus óta figyelték az egyik oltóközpont tevékenységét, ennek alkalmazottjai – akiket a kerület gyermekvédelmi hatóságától helyeztek át – a gyanú szerint megváltoztatták az országos oltási regiszterbe bevezetett adatokat, és így olyanoknak tették lehetővé az uniós védettségi igazolvány kiváltását, akik valójában nem kapták meg a vakcinát. Radu Mihaiu kerületi polgármester tegnap Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a Neghiniță napközi otthonban berendezett oltóközpontot a rendőrségi helyszínelés miatt ideiglenesen bezárták. Múlt héten egy Prahova megyei oltási központban és négy háziorvosi rendelőben tartottak házkutatást a rendőrök, és 35 gyanúsítottat állítottak elő. Ebben az ügyben az oltásszkeptikusoknak valódi oltási igazolásokat állítottak ki, természetesen fizetség ellenében, de a vakcinát nem adták be, hanem kiöntötték. Bár a koronavírus elleni oltás ingyenes, a hamisítók és a hamis védettségi igazolványt használók is börtönbüntetést kockáztatnak, mégis fellendült az országban a hamis igazolványok piaca, a rendőrség már több mint kétszáz fiktív oltásokkal kapcsolatos ügyben indított bűnvádi eljárást. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.