Szekeres Attila
A reformáció emléknapját ünnepeljük vasárnap, a hagyomány szerint Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittembergi vártemplom kapujára az egyház eltévelyedésére rámutató, elsősorban a bűnbocsátó cédulák árusítása ellen szóló, híressé vált kilencvenöt tételét.
Ez volt a kezdet, aztán következtek a megújulás, reform igénye által szült változtatási kísérletek, sokszor vérbe fulladóan, de kitartóan és eredményesen. A szűk évtizeddel későbbi mohácsi vész után bekövetkezett Magyarország szétszaggatása, és ebben a helyzetben a reformáció megoldást kínált a magyarság megmaradására. Az újítás magával hozta a nemzeti nyelv egyre szélesebb körű használatát, a magyar nyelvű istentiszteletet és a Szentírás lefordítását.
Köztudott, hogy az első teljes bibliafordítás Károli Gáspár nevéhez fűződik. A gönci református prédikátor hat segítőtárssal dolgozott. A fordítás megkezdése után nem sokkal elhunytak a támogatók, Mágocsy Gáspár, majd András is. Ebben a helyzetben az utóbbi özvegyét feleségül vevő felsővadászi Rákóczi Zsigmond karolta fel az ügyet. Birtokára, Vizsolyba telepítette Mantskovits Bálintot, a kor legtermékenyebb magyarországi nyomdászát, és ott adta ki 1590-ben a híressé vált Vizsolyi Bibliát.
A Rákóczi név hallatán a legtöbb embernek II. Rákóczi Ferenc szabadságharcos fejedelem jut eszébe. Aztán dédnagyapja, I. Rákóczi György fejedelem, netán utóbbi kalandor fia és utódja, II. Rákóczi György, aki pusztulásba sodorta Erdélyt. Előbbit Öreg Rákóczi Györgyként is szokás emlegetni, no meg Bibliás Rákócziként, és fennmaradt róla, hogy naponta tanulmányozta a Szentírást, többször is elolvasta. Ám a dinasztia megalapítójáról, a legelső Rákóczi fejedelemről, Zsigmondról méltatlanul kevés szó esik. Kiváló katona, végvári vitéz volt, a Biblia megjelentetésekor már egri főkapitány. Később Bocskai Istvánhoz csatlakozott, aki 1605-ben Erdély kormányzójává tette. Halála után – az előd végakarata ellenére – 1607-ben a rendek Rákóczi Zsigmondot választották Erdély fejedelmévé. Híresztelték, hogy megvesztegette a kapucsi basát, ám tény, hogy diplomáciai érzékével nyugalmat hozott Erdélyre. Bölcsessége abban is meglátszott, hogy nem sodorta polgárháborúba az országot, amikor a nagyravágyó Báthori Gábor meg akarta szerezni a fejedelmi széket, hanem inkább lemondott, félreállt.
Lehetetlen nem arra gondolni: manapság is ilyen emberekre, vezetőkre lenne szükségünk, mint a legelső „bibliás” Rákóczi. Olyanokra, akik támogatják a kultúrát, ösztönzik az anyanyelvhasználatot, békét teremtenek, és le is tudnak mondani a hatalomról akkor, ha a helyzet úgy kívánja, hogy ne sodorják bajba az országot, a népet.
