Hírsaláta

2021. november 1., hétfő, Belföld

NEM MENTETTE MEG A HAMIS OLTÁS. A Vaslui megyei rend­őr-főkapitányság nyomozást indított, miután az alapos gyanú szerint a megye egyik településének alpolgármestere valótlanul állította, hogy megkapta az oltást, majd elhunyt a koronavírus-fertőzés szövődményeiben.

Drânceni község alpolgármesteréről, Lucian Lăcătuşuról van szó, akinek volt oltási igazolása, mely azt igazolta, hogy a férfi még tavasszal megkapta a John­son & Johnson egydózisú oltóanyagát, azonban úgy tűnik, a dokumentum nem volt valódi. A sajtó értesülései szerint a családtagjai az orvosoknak ismerték be, hogy az igazolás hamis volt, miután a férfi pénteken elhunyt. Súlyos állapotban szállították kórházba, miután napokig otthon próbálta kezelni magát, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség most okirat-hamisítás és hamis okirat használata miatt nyomoz. (Főtér)

OLTÁS HOUSE ZENÉRE. Mintegy százharminc fiatal oltatta be magát a koronavírus ellen Gyulafehérváron az Oltottak klubja elnevezésű éjszakai akción pénteken és szombaton éjszaka. A zenét helyi lemezlovasok szolgáltatták, a fiatalok pedig a house zene ritmusára kaphatták meg a védőoltásokat. Alexandru Sinea, a Fehér Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője tudatta, a különleges oltási maratont az egyik helyi középiskola tornatermében szervezték meg pénteken és szombaton 23 és hajnali 3 óra között. Első nap mintegy hetvenen, míg a második napon 64-en vettek részt úgy a programon, hogy helyben igényelték a koronavírus elleni védőoltás felvételét. Szászsebesen szintén szerveztek oltási maratont a hétvégén. Itt 148 személyt oltottak be a koronavírus ellen. A közegészségügyi hatóság szerint Fehér megyében összesen 1559-en kérték és kapták meg a védőoltást a hétvégén. A megyében a vasárnapi adatok szerint 10,54 ezrelék a fertőzöttségi mutató. (Maszol)

SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTÉS FENYEGETI A GYERMEKEKET. 2020-ban az Európai Unióban a gyermekek közel negyedét fenyegette a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázata, a legsúlyosabb helyzet pedig Romániában van – derült ki az Eurostat tegnap közzétett adataiból. Míg az EU-ban 4-ből 1 kiskorút (24,2%) fenyeget az említett veszély, addig az Európai Unió statisztikai hivatalának adatai szerint Romániában a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyének kitett gyermekek aránya 41,5 százalékos, azaz a probléma szinte a gyermekek felét érinti. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2021-11-01: Belföld - :

A bíróság előtt tiltakoztak

Fehér lepedőkkel és szeretteik arcképeivel tiltakoztak a Colectiv-ügy érintettjei a bukaresti fellebbviteli bíróság előtt szombaton, miután hat év telt el a 65 halálos áldozatot követelő tragédia óta, de még senkit sem ítéltek el.
2021-11-01: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Legyen jó fiatalnak lenni Sepsiszentgyörgyön

Egy évvel ezelőtt, alpolgármesteri mandátuma kezdetén sokan mondták, hogy igen nagy fába vágta a fejszéjét, nem tudja, mire vállalkozik, és igazuk is volt; mindent most sem tud, de a lelkesedés és akarat megvolt benne, és sok mindent megtanult, többek között azt is, hogy az önkormányzati munka egy soha véget nem érő folyamat, mindig új kihívásokkal – jelentette ki Vargha Fruzsina évértékelő sajtótájékoztatóján, megköszönve munkatársainak a segítségét, hozzáállását.