Mától indul a második részvételi költségvetési pályázat Kézdivásárhelyen. Az önkormányzat Szilveszter Szabolcs alpolgármester javaslatára tavaly szeptemberben hirdette meg első alkalommal a programot, amely lényegében egy új, civil pályáztatási rendszer minden kézdivásárhelyi lakcímmel rendelkező személy számára, aki pályázni szeretne egy beruházás megvalósítására.
A részvételi költségvetés nem új találmány, számos romániai városban jól működik már, a kézdivásárhelyi első kiadása is nagy népszerűségnek örvendett. A lényege, hogy ha a lakók által tett javaslat nyer, az anyagiakat és a kivitelezést az önkormányzat vállalja fel. Összesen hat kategóriában lehet javaslatot benyújtani. Az utcai infrastruktúra kategóriájában sétányok, járdák, terek és gyalogosövezetek felújítására lehet javaslatot benyújtani. Közterületek, köztéri bútorzat rendezésére is várják a javaslatokat, a harmadik kategóriát a zöldövezetek, játszóterek és közterületek rendezése jelenti (köztéri bútorzat, közvilágítás stb.). Ötleteket várnak mobilitás, akadálymentesítés és biztonságos közlekedés témájában (a közlekedést szolgáló utak javítása, hozzáférhetőség növelése fogyatékkal élők számára, térfigyelő kamerák stb.), továbbá oktatási és kulturális infrastruktúrára, végül pedig a Smart City kategóriában digitális városra. A 2021-es részvételi költségvetés ütemterve szerint a pályázatok benyújtásának határideje november 30., a pályamunkák ellenőrzése december 1. és 15. között zajlik, szavazás december 16. és január 10. között, kivitelezés január 16-ától.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.