A harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Kézdivásárhelyi SE szombaton a papírformát igazolva 2–1 arányban győzött a nyeretlen sereghajtó Brassói Kids Tâmpa vendégeként, így csökkentette a hátrányát a harmadik helyet elfoglaló FC Pucioasa mögött. A Sepsi OSK II. kedden 14 órától a rangsorban nyolcadik Brassói SR otthonában folytathatja veretlenségi sorozatát.
Esélyesebb félhez méltóan uralta a játékot a Cenk alatti városban a Kézdivásárhelyi SE, amely már a 6. percben közel állt a vezetés megszerzéséhez, azonban Gajdó Tamás szabadrúgása a kapufáról pattant vissza. A felső-háromszéki gárda az első játékrészben ugyan fölényben játszott, több helyzetet is kialakított, ezekből viszont nem született gól. Aztán a második félidőre nagyon jól jött ki a Gazda József irányította csapat, az 56. percben Antal Barna jóvoltából sikerült megtörni a gólcsendet. A támadó egy szépen felépített támadás végén Gajdó jobb oldali beadását továbbította a hálóba. A többnyire fiatal játékosokból álló házigazda nem adta fel, és a 76. percben gólra váltotta első kapura tartó lövését, Dan Spătaru egy jól célzott lövéssel egyenlített. A Vasile Tatarciuc irányította együttes öröme harminc másodpercig tartott, ugyanis középkezdés után a KSE visszaállította előnyét. Antal Barna egy látványos egyéni akció után távolról volt eredményes, és mint utóbb kiderült, ezzel bebiztosította a céhes városi csapat számára a győzelmet.
Eredmények, 10. forduló: Blejoi–Székelyudvarhelyi FC 0–2 (gólszerzők: Marucza 56., 63.), Barcarozsnyói Olimpic–FC Pucioasa 1–1 (gsz.: Alupoaie 6., illetve Marina 90.), Plopeni–FC Hermannstadt II. 0–0.
A rangsor:
1. SZFC 8 1 1 24–6 25
2. Sepsi OSK II. 7 1 1 21–10 22
3. Pucioasa 6 3 1 24–12 21
4. KSE 5 2 3 15–12 17
5. Barcarozsnyó 3 4 3 10–12 13
6. Hermannstadt II. 3 3 4 12–17 12
7. Blejoi 3 1 6 15–15 10
8. Brassói SR 2 2 5 10–17 8
9. Plopeni 1 3 6 11–22 6
10. Kids Tâmpa 0 2 8 7–26 2
A 11. forduló programja (november 5–6.): FC Hermannstadt II.–Brassói SR, Sepsi OSK II.–Brassói Kids Tâmpa, Plopeni–Blejoi, Kézdivásárhelyi SE–Barcarozsnyói Olimpic, FC Pucioasa–Székelyduvarhelyi FC. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.